Életjel

Élek még. Ma rámszólt Jé, hogy rég nem írtam. Igaz, de ha az ember belekezd egy bejegyzésben, félúton meggondolja magát és törli a bejegyzést vagy elmenti, hogy talán majd meg lehet valamit kezdeni vele de aztán egy héttel később mégis a delete-gomb áldozatává válik nem nagyon kerül fel sok új dolog. Az a bajom, hogy valahogy, nem állnak össze a gondolataim. Túl sok dolog kavarodik bennem. Van amikor már a munkába menekülök (mint most, hál' isten a vpn-nek, hogy otthonról is tudok dolgozni), miközben valamilyen zene megy a háttérben (barokk).

Jó, mesélhetnék a karácsonyomról, de mindenkinek megvan a saját kisebb, nagyobb rémtörténete az ünnepekről, de van legalább családom, akinél túlélhetem a rémtörténeteket és ha belegondol az ember, nem is annyira rémesek, csak néha könnyen húzom fel magam. Főleg, ha számomra hülyeségekröl van szó: ki kefélt kivel egy holland faluban amit nem is ismerek (hugom barátjának a szülei és testvére itt voltak az ünnepekre és végig kelett hallgatni ki, mit, kivel csinált és miért...). Volt is valami érdekes. Kiderült, hogy egy holland fejvadász keresett egy állassal kapcsolatban, Hollandiában. Egyik nagyon magas presztizsű társaság keres valakit Rotterdami székhelyükre. Egy ilyen meghívó miatt a kinti volt-kollegáim már gyilkolnának. Nem fogok jelentkezni, nincs kedvem Rotterdamba menni. Öt évet már abban a városban dolgoztam és abban az időben a légkör eléggé erőteljesen romlott, főleg a Pim Fortuijn és később a Theo van Gogh gyilkosságok után. Közben egyik kinti kollegámmal csettelek és őt is megkeresték a fejvadászok, egy ír cég miatt. Hollandiában ezek szerint megint beindult a buli...

Majd január 11.-én Lászlóban kell mennem, a negyedéves randira a kedves főorvossal. December 19.-én voltam vérvételen. Elvileg már december 28.-án mehettem volna kontrollra és eredményért, de mivel Schatzinak ezzel az alkalommal vírust néztek az ö eredményei később vannak meg. Egyrészt nem nagyon izgatom magam az eredmények miatt, lesz ami lesz, másrészt meg kiváncsi vagyok, hogy van-e valami hatása a gyógyszernek, amit a bőrömre szedek. Az ünnepek alatt a hátamon három nagy, vizenyős sebb tátongott, annyira tönkre ment a bőröm. Közben már rendbe jött, nagyábol. Még egy hónapig szednem kell a cuccot. Karácsony előtti szombaton abbahagytam, de nem volt még kedvem elkezdeni a méreg szedését. Minden egyes nap csak halogatom, majd holnap...

Még eszembe jutott, hogy majd ténylegesen gyógyszert kell szednem a fertőzésem miatt. Azt aztán nem lehet csakúgy abbahagyni. Majd meglátom mi lesz akkor. Fölösleges a holnapi nap miatt aggódni, bár ez könnyű mondani. A kivetelezéssel szokott gondom lenni. Rájöttem, hogy eléggé türelmetlen alkat tudok lenni. A munkahelyen néha nagyon türelmes tudok lenni (volt főnököm a cég türelmének szólított néha), de privátban van hogy nagyon de nagyon türelmetlen tudok lenni.

Most, a 2007-es év utolső napján mindenkinek egy nagyon jó 2008-at kívánok, remélem mindenkinek a reményei és elvárásai teljesűlni fog.

Megjött a hugom

Pénteken kiderült, hogy lehet, hogy megint utazhatok, utazási tilalom ellenére. Ha minden összejönn, akkor október közepén nem leszek itthon egy vagy két hétig. Attól függ, hogy tudom összehozni a megbeszéléseket, tárgyalásokat. Október végére mindenképp haza kell érnem, mivel akkorra jönn egyik legjobb barátom Hollandiából, feleségével. Már lassan három éve igérgetik, hogy jönnek meglárogatni, de mindig valami közbejött.


Szombat reggel már úgy készülődtem, hogy megint tömegközlekedéssel fogok kimászni szüleimhez, három vagy négy óra, annak függvényében, hogy van-e busz a vonathoz, amivel kimegyek. Nagy meglepetésemre felhívott reggel unokatesóm, hogy ők is mennek, de kocsival. Nincs-e kedvem velük menni. Naná, persze hogy volt. Ennél kényelmesebb nem nagyon lehet, csak akkor, ha saját kocsija van az embernek. Úgy beszéltük meg, hogy negyed kettőre jönnek értem. Lett abbol negyed három, de nem volt nagy gond. Időben készültem el a cuccaim bepakolásával is kiáltam az utcára, napom olvastam egyik könyvet amit a Schatzi kölcsön adott egy pár hónapja. Közben a hugom, barátjával ás kutyával (magyar-német vizsla) megérkeztek szüleimhez. Toszkánában voltak egy hétig és most két hétig lesznek itt Magyarországon.

All's well, that ends well...

Tegnap este megint apámnál voltam. Most már nagyon unatkozik (tegnap napközben párszor fel is hívott munka alatt), ugyhogy már javulóban van. Az orvosok még mindig nem tudják melyik vírus okozta a hepatitiszt, még mindig csak annyit tudunk, hogy nem hepatitisz A. Továbbá, a gyomortökrözés nem mutatott ki semmi rendellenességet, úgyhogy az megint jó hír. Ami apámnak nem annyira jó hír, az, hogy most minimum fél évig elég szigorú étrendet be kell tartania: nulla zsír, nulla alkohol.

Közben meg lassan közeledik a hétvége. A kollegáimat néha már megőrítem azzal, hogy mondom nekik, hogy egy hét múlva mit csinálok. Közben a helyettesemet is fel kell készítenem, mert valami azt súgja, hogy nem fogják a kinti kollegáim időben beküldeni az infókat. Meg csinálok mind azt, ami rajtam múlik, hogy meg legyen.

C'est la vie

Tegnap este megint édesapámnál voltam. Napról napra jobban van, pénteken már kezdett nagyon unatkozni. Azt abból tudom, hogy munka alatt többször felhívott, hogy keressek ki valamit neki. Ezen felűl, az arcából a sárgaság már majdnem teljesen eltünt. Tegnap este még nem tudta senki megmondani pontosan melyik vírus okozta a besárgulását, csak annyit lehet tudni, hogy nem az "A". Hétfőn még egy gyomortükrözés is lesz és előreláthatólag szerdán mehet haza majd.

Szerdán nagy jövés-menés lesz szüleimnél, mivel édesanyám akkor indul temetésre az Alföldön. Tegnap hallottam, hogy egyik nénikém meghalt, hasnyámirigyrákban. Én is nagyon szívesen elmennék a temetésre, de a jövő hetem a munkahelyem kész agyrém lesz, vagy még annál több is. Nem is álmodok arról, hogy kivehetek egy napot is, hogy elmenjek a temetésére. Legfeljebb, egyszer elmegyek a sírhoz. Ilyen alkalmakkal döbbenek rá, hogy az életben nincs semmi állandó (kivétel az adó és a halál), vagyis az egyetelen állandó, az a változás. Az idő még a legjobb és legszebb dolgokat is tönkreteszi, szetszedi. Ami marad, azok az emlékek, legfeljebb fényképekkel és egyebbekkel erősítve. Az élet megy tovább. Ahogy mostanában szoktam mondani: "C'est la vie."

Nincs nagyon komoly gond apámnál

Ma este megint apámnál voltam. A tegnapi vérvétel eredményei jobbak voltak mint az előzők, de még nem az amilyen lennie kell. De a jó hír, hogy már van javulás. Ma ultranhangos vizsgálat is volt; májrák és eldugult epevezeték ki van zárva, szerencsére. Most szinte 95%-os hogy hepatitis A vagy B. A vírustipust holnapra meg tudják mondani és akkor kezdhetik a gyógyszeres kezelést is. Egyébként észre lehet venni, hogy már jobban érzi magát. Napközben küldözget sms-eket, ami arra utal, hogy unatkozik.

Ma este, egyébként egy nagyon jót beszélgettem apámmal. Évek óta nem volt ilyen. Az én fertőzésemről is esett szó és kiderült, hogy apám nem tudott róla még. Összesen másfél órát beszélgettünk.

Most meg megyek aludni, hullafáradt vagyok.

Apám: irány Szt. László

Vidéken nem tudtak mit kezdeni apámmal. A májfunkciói meg van emelve. Tovább küldték a Lászlóba, továbbvizsgálatra.

Rossz hír?

Nemrég beszéltem szüleimmel. Volt hír, ami kissé megrázott. Apám vette fel a telefont és hangján hallottam, hogy nem érzi jól magát. Ez önmagában nem nagyon dolog szokott lenni, mivel az apám a legkisebb dologtól nem érzi jól magát. Nem hipochonder, csak nagyon alacsony a fájdalom küszöbe, úgyhogy, amikor mondta hogy fáj a feje és hasa, nem voltam nagyon meghatódva. Akkor ijedtem csak meg, amikor azt mondta, hogy szemefehérje besárgúlt és nagyon sárga a vizelete. Erre azt mondtam neki, hogy azonnal menjen orvoshoz. Kiderült, hogy kedden megy ultrahangra, bár jobban szeretném, ha teljesen vérképet is csináltatna. Hát, kedden mindenképp többet fogok majd tudni.

Pünkösd hétvége

Nemrég jöttem haza vidékröl, szüleimtöl. Az út odafelé nem volt túl könnyű, mivel nagyábol alva tettem meg az utat, de azért sikerült odaérnem (ami nem csoda egy éjszakás buli után *grin*). Apám még értem is jött a szomszédfalúba, mert nem lett volna busz tovább. Szombat este kb 11 felé dőltem be az ágyamba és nagyon mélyen aludtam. Vasárnap reggel édesanyám ébresztett, mert az este megígértem hogy elmegyek velük a templomba. Elfejetettem hogy itt Magyarországon az a szokás hogy Pünkösdkor konfirmálás van. Az istentisztelet alatt nem tudtam nagyon koncentrálni. Nem a pünkösdi szövegen járt az eszem, hanem egy ó-testámentumi szövegen gondolkoztam el, Dávid király egyik története. Ez a történet egész nap fejemben volt. Még most is ezen morfondírozgatok.

Édesanyámon nagyon nem vettem nagyon észre semmit, az előző találkozónkon elhangzottak kapcsolatában. Mióta elmondtam hogy fertőzött vagyok, telefonon gyakrabban kérdezi hogy hogy vagyok, hogy minden rendben velem. Most hogy ott voltam meg belém tömte az egészséges kajákat. Két és fél nap alatt volt majdnem egy kilo eper, volt cseresznye. Kajához friss zöldség a kertböl, saláta dögivel, friss spenót. Ez az egészséges kajálás egyébként sem ártana senkinek. A kertben láttam egyébként hogy kezd már rendesen érni a ribizli és a málna is. Majd a nyáron megyek málnát "legelni". Egyébként, szerintem úgy a legfinomabb, frissen a bokorrol. Alig várom már hogy a fehér málna megérjen, az a kedvencem. Egy kicsivel édesebb a hagyományos piros verziónál.

Remélhetőleg nyugis nap lesz

Tegnap végre sikerült elmennem röplabdázni. Volt a múlt hónapokban többször is hogy készültem elmenni, de valami közben jött. Nagyon jó volt, majdnem két órát röpiztünk. Az első órában 9-en voltunk, aztán megjött a 10. is. Egy időben elég jól ment, de aztán csak egyszer az volt hogy a szegény szemüvegem a labda után repült. Esetleges álmok egy sportoló pályafutással kapcsolatban még a szemüvegemnél gyorsabban röpködtek el. De a derékfájjásom is, ami már egy bő hónapja zavar. Talán többet kéne sportolni és kevesebet az irodában gubbasztani?

Tegnap délután édesanyámmal is beszéltem telefonon. A hagyományos beszélgetés és egyeztetés volt: apám jönn fel Pestre, mit küldjön, stb. De ami most más volt hogy tovább tartott a normálnál a beszélgetés és még megkérdezte hogy hogy vagyok, hogy érzem magam. Azt kell tudni a telefonbeszélgetéseimröl édesanyámal hogy általában csak egy, másfél percesek szoktak lenni. Tegnap azt hiszem hogy öt vagy hat perces is volt.

Most meg egy nagyobb projekttel vagyok elfoglalva. Péntek a határidő. Közben volt egy fél órás telefonbeszélgetésem egy Indiai kollegámmal. A többi kollegáim tréningen vannak, úgyhogy nyugis az iroda. A kintiek mind szabin vannak, mivel a Beneluxban és Skandináviában Áldozó Csütörtök ünnepnap. Na, megyek vissza a munkámhoz, hamarosan jelentkezek.

István: Nem felejtettelek el, vissza fogok térni a kérdésedre.

Tisztázódnak a dolgok

Túléltem a hétvégét! Ami a programon volt, nem teljesen teljesedett be (a(z) (ex-)párommal kimaradt a beszélgetés). De annak ellenére megvolt a beszélgetés az édesanyámmal. Szombaton relatíve korán voltam a szüleimnél (kb 3-ra érkeztem). Több óra ment el a vásárlással (palántákat vettünk Fóton és aztán Dunakeszin az Auchanban több órát keverektünk). Vasárnap a tévében néztem a holland istentiszteletek (és egy belga misét). És volt is egy érdekes program az ezoterikus kereszténységröl.

Mind eddig nem tudtam hogy mondjam-e az édesanyámnak vagy sem hogy velem mi van. Délután, ebéd után aztán elmondtam. Nem volt könnyű, de nem is dobott ki az édesanyám a házbol (ezt nem is vártam, egyébként). Édesanyám főleg azért volt megijedve hogy ki fog engem majd ápolni ha lebetegszem és hogy egyedül fogok maradni. Kicsit meg volt lepődve hogy nem kell még gyógyszert szednem. Az apámnak nem mondtam el, egyrészt mert nem volt ott, másrészt mert otthon a gépemben túrkált (megtalálta a blogomat) és ezek alapján úgy veszem hogy Ő már tudja és nem kell neki elmondani.

Ma reggel korábban voltam az irodában mint terveztem, de nem nagy gond. Van mit csinálnom (mindig akad valahogy mit csinálni). De a napomat azzal kezdtem hogy írtam itt a blogomban. Közben egyik kollegám idejött egy jó hírrel: úgy látszik hogy a fia kigyógyúlt rákbol. At utolsó eredmény negatív volt. Ez volt aztán egy jó kezdet a munkahétnek. Közben a BKV-honlapon nézegettem a megközelítést egyes terektöl az irodáig. Kellemes csalódás volt az egyik térröl való beérkezés az irodába. A BKV honlap szerint csak 23 perc.

Telefon

Épp most fejeztem be egy negyed órás telefonbeszélgetést édesanyámmal. Szerintem ez volt az egyik legnehezebb telefonbeszélgetésem valaha. Az édesanyámnak erős gyanúja van hogy mi a helyzet velem. Nem mondtam se bút, se bát. Honnan tudja, tudhatja? Szerintem az apám miatt... Néha, amikor feljönn vidékröl mert itt Pesten van dolga, nálam alszik. Szokott kutatni a dolgaim között, számítógépemben. Ma több dolog miatt volt szomorú. Egyrészt hogy hónapokig nem voltam templomba (mondtam hogy ma reggel voltam). Egy másik dolog amitöl retteg hogy HIV-fertőzött vagyok. Erröl nem mondtam neki semmit, de attol tartok hogy errol hamarosan beszélnem kell majd vele. De ehhez előbb meg szeretném várni a most hétfőre esedékes vérvételnek az eredményét. Ha őszintén mondom, most azért egy kicsit rettegek attol hogy majd mi lesz ezután. Hogy fogja majd feldolgozni? Mi lesz az első reakciója? Hogy fog hozzáállni? Nem tudom. De ez a plusszgond is belefér... Majd egyenként kell majd megoldani a problémákat. És, ahogy édesanyám mondja: majd a sírban lehet pihenni.

260 nap

Sziaztok,

Ma épp a 260. napja hogy meghallottam az teszt eredményét. Azóta minden fájta érzést átéltem, megéltem. Most hogy visszanézek nem volt rossz idő, sokat tanultam de ma döbbentem rá hogy még többet kell tanulnom még. Ja, majdnem elfelejtettem... A teszt mi is volt? Hát, röviden-tömören: HIV-teszt. És ez a bizonyos eredmény meg az volt hogy pozitív eredmény volt, vagyis a véremben vannak a kis dögök, ahogy egy kedves jó barátom mondta. Ez a kifejezés azóta is rajtam ragadt.

Mi van ma hogy most hirtelen elkezdtem írni egy blogot? Ez az ötlet már egy ideje ott szötörgött a felszin alatt, de ma aztán kiforrt. Egy további lépést tettem hogy teljes és önálló felnött legyek. Tudom hogy ez nem elérhető ideál, de valamire kell törekedni ebben az életben, nem? ;-)

Nekem a jelenlegi legnagyobb problémám az hogy nem tudok nemet mondani. Mindenki csakúgy át szokott sétálni rajtam és én meg nagyábol hagytam magam. Ma volt aztán a híres bilidőlés. Édesapám bejelentette hogy holnap reggel hozzám jönn és keddig itt nálam fog aludni. Önmagában semmi rossz ezzel, szívesen látom. Ott kezdődig a bibi hogy nekem már volt programom a hétvégére és ráadásul az sem könnyű. Ott is röviden-tömören visszatér a "kis" visszatérő problémám. A párom most útközben van hozzám. Már egy ideje nem érzem magam jól a kapcsolatunkban, de eddig nem mondtam semmit, nem mertem semmit mondani.

Amire most rádöbbentem az előbb, tusolás alatt, hogy a "kis" problémám egyik oka az hogy a nevelésemben belekerűlt hogy ne legyek önző. Önmagába nem volt rossz ötlet ez a szüleimtöl. De nálam ez kicsit rosszúl sült el, olyen szempontbol hogy nem merek nemet mondani, mert talán önző vagyok ha azt mondom. Néha az kell hogy legyen az ember, önző. Erre most rájöttem a fürdőszobába (mire nem jó a fürdőszoba...). A hollandban van egy közmondás hogy: jobb ha magad csiklandozod, mivel valaki más csak csípni fog. Mennyire igaz ez. Észre vettem sokszor hogy még ha a másik, úgy tűnik hogy csiklandozz, ha jobban oda figyelsz, kiderűl hogy valamilyen szinten csíp vagy még rosszabb: harap.

No, nekem most ebböl elég. Nem azért mert ez a viselkedés problémát okozhat (példa: töb ember egyszerre szeretne nálad megszálni), de inkább azért hogy stressz kéne, vagy inkább kell kerülnem. Nem-fertőzött embereknek is jobb ha kerűlik a stresszt, de fertőzöttnek még inkább kéne. Legtöbb ember tudja hogy a kis dögök megtámadják az immúnrendszert. Minden rendszer az emberi szervezet közűl, az immún rendszer a legérzékenyebb a stresszre. Ezt személyesen is tapasztaltam tavaszkor és nyáron. Akkor is belekerűltem egy kapcsoltban amiben nem éreztem jól magam. A kapcsolat vége felé nagyon rosszúl éreztem magam. Ez látszott is az eredményeimen. Májusban meg 1092 volt a CD4 számom egy 42%-os részarányal. most nem megyek bele a számokban, higyétek el nekem, ez abszolút nem rossz eredmény. A CD4 számom júliusban leszaladt 702-re. Mind eközben a vírusszám a véremben felment 92'000-röl 450'000-re, ami mililiterenként értetendő.

Ezzel csak azt szeretném megmondani hogy ha valaki HIV-vel fertőzött, jobb ha minél stressz okozó tényezőt ki tudd írtani az életéböl. Most a múlt napokban is volt megint egy nagy növekedés a stressz-szintemben. Közben tanúltam (és beszéltem is egy-két emberrel) és rájöttem hogy nekem most önzőnek kell lennem, mivel ki szeretném minél tovább kerűlni a gyógyszer/gyógyszerek szedését. Most készűlődök fell még egy kis plussz stresszre és remélem hogy a következő napokban erőteljesen le tudom építeni a stressz szintemet, mivel a tervem az hogy még évekig itt ezen a földön tudjak maradni.

Sok sikert és kulturált önző magatartást ;-)