Nem unatkozom, de nem is csinálok semmit...

Most sikerült csak leülnem a gépem mögé, pedig már negyed kilencre bennt voltam az irodában. Fél kilencre indultam el a nyelvórára, de közben volt mit inéznem is, úgy hogy csak három negyed kilencre értem fel. Készülődtünk a hétfői szintfelmérő vizsgára. Az lehet hogy bottrányos fog lenni, mivel a nyelviskolán egy felsőfokú vizsga készült, pedig közép fokra készülődünk. Legalább a tanárnő mondta hogy erre készülődjünk fel. Majd meglátjuk mi lesz. Még nem tudom hánykor lesz a vizsga.

Még a tanárnő se tudja még mikor lesz. Közben meg nem nagyon van kedvem holnap is bejönni, de mivel a múlt napokban nem igen csináltam amit akartam volna megcsinálni, holnap megpróbálom a lemaradásomat behozni. Jövő hétre meg kell lennem vele. Közben a Schatzi meg állandóan a fejemben kering. Akkor bukkan fel amikor nem várom. Hát, Ő már csak ilyen :-D

Dicséret oda-vissza

Bőven lenne mit csinálnom itt az irodában, de valahogy nemtudok mostanábban egyröl kettőre jutni. Ma reggel volt egy másfél órás beszélgetésem a kinti főnökömmel (egy óra helyett). Az nem is volt rossz. Elvileg mindenki kint nagyon megvan elégedve a munkámmal. Amikor ezt hallottam ez nagyon jót tett. Megint felbukkant az hogy a kinti főnököm azt szeretné hogy csoport vezető legyek. Az itteni menedszerem ezt nem nagyon pártolja, mert szerinte már így is túl sokat dolgozom. Én meg úgy vagyok hogy élvezem amit csinálok és az ad is energiát hogy bírjam. Meg arrol is volt szó hogy van egy negyed éves utazási keretem. Negyedévente maximum kétszer utazhatok ki, probléma nélkül. Még azt is megkérdezte a kinti főnököm hogy mit szólnék hozza ha a jövőben lenne munkahelyem kint...

Ma is a Schatzi a blogját napközben többször is meg szoktam nézni. Valahogyan nemtudom őt a fejemböl kirobbantani. Ilyen szempontbol hasonlít rám amikor mDe minden alkalommal ha valami újat ír, vagy leröhögöm a gatyámat, vagy elgondolkozom azon amit írt. De minden alkalommal a blogja olvasása után jó kedvem támad. Közben kéne foglalkoznom is az utammal. Jövő héten indulok, kéne még mosni, ajándékokat venni, stb. Röviden készülődni. De sincsen most túl sok kedvem. Meg kéne emberelnem magam.

Ja, most jutt eszembe. Meg kell csinálnom a francia házimat. Holnap reggel órám lesz és a héten nem csináltam még semmit sem. A holnapi feladatok közé tartozik hogy aktívkodni és passzívkodni kell külömböző igeidőkben. Na jó, megyek még egy kakaóért és csinálok valamit.

Bénító gondolatok... (Mégis csak kirakom)

Ma reggel kb fél óráig fenn volt az a szöveg, amikor bejöttem mégis visszavontam. De úgy döntöttem hogy még is kiteszem. Azért vontam vissza mert a villamoson végiggondolva túl sírós, panaszkodós szövegnek tünt nekem. Most meg mégis azt döntöttem hogy azért is kiteszem, mivel amikor ezt írtam, ezt így gondoltam. Talán én is hajlamos lennék a szichzófréniára, mint a Schatzi? (Ez egyébként csak irodalmi kérdésként teszem fel. Nem várok senkitöl sem semilyen féle választ.)

Épp most ébredtem. Úgy ébredtem hogy az agyam a "mi lenne ha" vagy a még veszélyesebb "mi lett volna ha" állapotban volt. Az egyik dolog amitöl külömbözik az ember az állatoktol az hogy az ember képes végig gondolni az alternatív helyzeteket is, bár meg kell jegyeznem hogy nem rég olvastam hogy egyik emlős fajtánál is bebizonyították hogy képes erre. Ennek a képeszségnek vannak jó oldalai, mivel elvileg végig tudná gondolni az ember bizonyos dolgokat, ahelyett hogy csakúgy feje után megy, de vannak ennek a képeszségnek hatúlütői is. Lebényíthatjak az illetőt olyan szinten hogy már nem is nagyon tud mit csinálni. Talán egy elég jó példa az a gondolat hogy mi lenne ha megnyerném az ötös lottót. Ezt a gondolatot már én is teljesen végig zongoráztam. Van egy-két ember aki tudja hogy mit tennék, de ez most nem a lényeg. Az a lényeg ha valaki túl sokat ezen gondolkozik lebénúlhat, mivel percról percre várná a páncélkocsikat. Egy másik gondolat ami nálam ritkán felbukkan az a gondolat hogy mi lett volna ha nem ismerem meg azt a bizonyos ürgét 2004 karácsony táján. Akkor milyen lett volna az életem? Egyrészt könnyebb lenne, másrészt meg nem szereztem volna meg ilyen tapasztolatokat és nem ismerkedtem volna meg ennyi értékes és érdekes emberrel.

Múlt héten is megismerkedtem valakivel akit elég rövid idő után nagyon kedvelek. Vele kapcsolatban is felbukkanak a "mi lenne ha" gondolatok. Mi lenne ha előbb ismerkedtünk volna, mi lenne ha később ismerkednénk meg, és így tovább. Annak ellenére hogy van a gondolatok között eléggé szórakoztató, ezek a gondolatok is teljesen feleslegesek és képesek lebénítani. Ez nem jó, mivel az élet a haladásrol, változásrol, fejlődésröl, növésröl, és hasonlókrol szól. Az élet nem sztatikus, konzervált vagy áll a helyében. Ez az utóbbi inkább jellemző a halálra. Bennem még túl sok energia van ahoz hogy hallott legyek. Most ezekkel a gondolatokkal nem akarok foglalkozni, mivel amit fontosabbnak tartok az hogy fejlődjek, tanuljak... röviden: éljek.

És most meg megyek az irodába dolgozni. A pénz nem repül be az ablakon.

Visszatért lelkesedés?

Ma délután elmentem ahhoz a bizonyos kollegához, akiröl ma reggel írtam. Tegnap megbeszéltük hogy ma fogok neki segíteni és megmagyarázni amit nem értet eddig. Voltam ott egy órát, másfél órát és nagyábol átvettük amit a kinti tréner neki "tanított" egy héten keresztül. Kiderült hogy nem is nagyon tanított a kinti tréner mert amikor magyaráztam neki, nagyon hamar belejött a kollegám a dolgokba. Állandóan azt mondta hogy: ja, így van? Ezt nem is mondta el... meg ilyeneket mondott a kollegám. Amikor neki elfogytak a kérdései mondtam neki hogy nézze át amit eddig vettünk és hogy holnap bátran zaklasson a többi kérdéseivel. Elvileg holnap is megint irodában lesz a kinti trénerje. Kíváncsi leszek hogy szóban fog-e állni kollegámmal, mert aa múlt hetekben teljesen ignorálta őt.

Amikor közben vissza mentem a helyemre, ott várt megint vagy 6 e-mail. Köztük egy meghívó egy személyes beszélgetessel a kinti főnökömmel. Holnap és péntek reggel itt van Pesten. Egy órán át szeretne velem beszélni. Nos, erre is eléggé kiváncsi vagyok mirölt szeretne egy óráig beszélni velem. Igaz, múltkor, mielőtt mentem Indiában, akkor simán egy másfél két órát elbeszéltünk.

Mielőtt haza mentem volna, beugrottam még a menedzseremhez. Megmondtam hogy foglalkoznia kéne a kollegámmal egy kicsit, mivel gond lehet. Kiderült hogy holnapra már megbeszéltek egy találkozót. Délután ott volt a kollegámnál és a kollegám mondott valamit hogy nem megy túl jó a munka átadása. Lehet hogy a tegnap este beszélgetésem vele kicsit segített hogy szóljon hogy nem mennek a dolgok ahogy kéne menniük. A végén az számít hogy megoldódik a probléma ami felmerült.

Angyalok a Lászlóban

Ma csak fél napot dolgoztam. Nem terveztem így, de így alakult. Néha ez van, és jobb ha az ember nem húzza ezenn fel magát. Az angolban van erre egy kifejezés ami nekem nagyon tetszik: "Go with the flow." Ebben nagyon sok igazság rejlik. Volt hogy amikor kisebb voltam (több mint 20 éve) hogy nyáron a szomszéd gyerekekkel elmentünk a tengerpartra. Akkor még nem utáltam meg a tengerpartot és nyáron minden nap kinnt voltunk. Biciklin csak egy röpke 20 perc volt ha lassan mentünk. Amikor apály volt, mentünk úszni és volt egy áramlat ami elég szépen elsodort a helyünktöl. Kint az általános iskolákban (vagy csak ahova jártam) már azt tanítják hogy ha egy áramlat elvisz, nem szabad ellene tenni semmit, főleg nem az áramlattal szembe úszni, mert úgyis erősebb nálad. Ez akkor eszembe jutott és kiúsztunk a part felé, miközben hagytuk hogy a sodrás tovább elvitt a part mentén. kimásztunk és a parton meg vissza gyalogoltunk és szerencsére nem fulladt senki se bele a tengerben (ami egyébként nagyon ritka ott).

Ez a bevezetés kicsivel hosszabb lett mint terveztem... de amit mondani akarok vele igaz. Néha nem kell ellenállni a dolgoknak, csak el kell engedned magad (ez nagyon sok területen igaz, munkátol a privát életig, a sportol nemtom meddig...). Ma reggel úgy kezdődött a napom hogy voltam röntgen képet csináltatni az egyik fogamrol (amiböl kiesett a tömés). Ez három negyed tízre meg is volt és indultam be az irodába. Közben meg felhívtam Rózsa növért a Lászlóba hogy kérjek időpontot a tömésre. Amikor végre vonalba kaptam Rózsa nővért alig értett az 4.es metró építkezése miatt a Kálvin téren, de mondta hogy ha nem bánok várni menjek be. Vissza is fordultam is mentem is kifelé a Nagyváradtérre, metróval. Kifizettem a vizitdíjat (majdnem elfelejtettem... még meg kell szokni ezt a dolgot) és mentem a 22. épületbe. A fogászati váróban elővettem a francia tankönyvemet és próbáltam egy kicsit tanulni, de trécselés lett belőle. Kicsit dumáltam egy francia tanárral meg egy asszonyal aki egy pár évig az USÁban élt, régebben. A nyelvvizsga hasznárol is esett szó és hogy itt Magyarországon túlságosan figyelik hogy van-e valakinek nyelvvizsgája és nem azt hogy tudja az illető is azt a bizonyos nyelvet. Közben az asszonyt is behívták. Arra rá, nem sokárra, rám is került a sor. Közben már kicsit ideges voltam, mert az alkalommal azelőtt meg azzal ijesztettek hogy majd gyökérkezelni kell a fogamat, mert már alig lenne dentin a lyuk alja és a pulpa között. Emiatt kellett a röntgen a fogamrol. Kiderült hogy mégse kellett gyökérkezelés. A fogam önmagátol intézkedett a lyuk ellen, azzal hogy másodlagos dentint képzett a fogom. Ez a dentin még ráadásul kökemény is volt. Az egésznek az volt a vége hogy kitakarították a tömés helyét, fertőtlenítették és fehér tömést tettek bele. Nem is kellett fúrni! Közben bederült az ég, de ez nem tudott már hatni a jó kedvemre. Végén egy órára értem be az irodába.

Ja, mielőtt elfelejteném: imádom a fogászati csapatott a Lászlóban ;-)

Mikor lehet feladni?

Van egy kollegám. Tegnap este beszéltem vele, mielőtt haza akartam volna menni. Egy pár héttel ezelőtt nagyon lelkesen elkezdett az új poziciójában dolgozni, csak szerencsétlennek az a pech-je hogy aki betanítja egyik legnagyobb bunkó hülye akivel valaha dolgom volt. Mondhatom hogy a bunkóság csúcait járja. Az eredmény: a kollega teljesen elvesztette a lelkesedését és más munka után keres.

Miért vesztette el a lelkesedését? Szerintem főleg azért mert úgy érzi hogy nem foglalkoznak vele. A munkáját nem mondták el neki kellő képen. Mondtam neki hogy szívesen segítek neki, mivel arrol is panaszkodott hogy nem érte hogy mit kell csinálni, stb. Én már hónapok óta nagyábol ilyen fajta munkát csinálok, úgyhogy tudok valamiben segíteni. De közben azon is gondolkozom hogy ez tényleg az én munkám? Az én feladatom lenne hogy a kollegáimnak a lelküket ápoljam? Szerintem ez inkább egy menedzseri feladat. Az (szerencsére) nem vagyok. Azon gondolkozom hogy majd próbálom rávenni hogy menjen el a menedzseremhez és mondja el neki hogy hogy bánnak vele. De attol félek hogy nem akar, nincsen már arra ereje. Tegnap este már nagyon kedvtelennek tünt. A dolog amin a legjobban csodálkozom hogy csak 3 hét után már elege van. Majd a következő napokban ki fog derülni mi lesz. Rajtam nem fog múlni.

Süss fel nap!

Csoda történt ma... Probléma nélkül hagyta jóvá a főnököm az utamat Nyugat-Európaba. Máskor ez általábban egy többnapos téma szokott lenni, most meg 12 óra alatt megvolt. Mindenki az irodában meg volt hökkenve. Szóval, megint utaznom kell, de szerencsére most csak Európán belül. Ezzel az alkalommal majd jövő héttöl, programtol függően, körülbelűl két hétig távol leszek.

Amennyire is érdekes volt India, nem éreztem magam ott túl jól. Most hogy már egy bizonyos idő elmúlt, az az erős gyanum hogy ez a rossz érzés részben egy gyógyszer okozta. Amikor Indiában voltam, szedtem malária elleni gyógyszert, profilaxisként, vagyis betegség megelőzés okábol. Ennek a bizonyos malária elleni szernek nagyon sok mellékhatása van, többek közt az is hogy depressziót, paranoiát és legrosszab esetben még öngyilkossági hajlamot okozhat. Egy hiteles kérdés az lenni hogy akkor miért szedne valaki ilyen gyógszert. Sajna más szer nagyon nem van és ki akartam zárni a komplikáció esélyét. Szerencsére ez a rossz kedv most kezd elmúlni. Mondhatom is hogy megint kisütött a nap. Részben mert itt a tavasz, ami mindig jó ;-) Másrészt meg azért is mert megismertem egy nagyon jófej scrácot, akivel nagyon jókat és nagyokat tudok dumálni és szórakozni. És a humorunk is hasonló, pedig azt állítja hogy nincsen humora...

Még mielőtt elutazok még el is kell mennem vérvételre. Kiváncsi leszek hogy hagyott-e nyomot és ha igen milyet az a gyógyszer és a lábgyulladásom. A bőrömön, mintha észre venném hogy emelkedik a CD4-számom. Múltkor is ilyen volt a bőröm, akkor 718-rol 962-re ment a sejtszám. Igaz a százalék kicsivel lement. De ami a legjobban érdekel, az hogy mi a vírusszámom. Egy fél éve 238 000 volt, ami szerintem elég magas. De az már javulás volt az előző eredményhez képest, ami majdnem fél millió vírus részecske volt.

Van egyébként még valami ami miatt kicsit ki voltam akadva mielőtt Indiában utaztam. De ezt példáúl a Shivánál is láttam. A fogorvos. Ahova jártam (vagyis egyszer voltam eddig). Azért voltam mivel kiesett egy tömésem és India előtt rendbe akartam rakatni. Mielőtt elkezdte volna a fogorvos a kezelést, ki kelett tölteni egy kérdőívet amiben meg kellett adnom hogy van-e szívbajom, van-e ez, az, amaz meg hogy van-e immunrendszeri rendellenességem. Mindent kitöltöttem, kivéve az immunrendszerre vonatkozó kérdést. Hazudni nem szeretek, de beírni ami van, azt sem akartam. De végül meg is kellett mondanom. Akkor tört ki a pánik. A vége az volt hogy mondták hogy nem tudnak kezelni mert még sok beteget vártak utánnam. Amikor mondtam hogy azért valami kéne, mivel Indiába utazok 3 hétre és nem szeretnék ott lyukas foggal járkálni, berakott egy ideiglenes tömést. Közben menetegőzött hogy a műszert nem tudják sterilizálni, stb. De mi van ha valaki eltitkolja vagy, ami még érdekesebb, nem is tudja magárol hogy fertőzött. Nyugaton az alapfelállás hogy minden beteget úgy kezelik az orvosok mintha pozitív lenne. Szerintem az orvosnak a felelősége hogy kizárja a rizikókat. A végén a Lászlóba kerültem a lyukas foggamal. A kezelés majd utazásom után folytatom.

Még élek :-)

Sziasztok,

Először elnézést szeretnék kérni hogy olyan sokáig nem írtam, de ekég zűrös hetek voltak. Rendszeresen járt a fejemben hogy kéne már egyszer írnom, de valahogy nem jött össze. Ma este rászántam magam hogy írjak valamit. Nem rég jöttem haza az irodábol és még nem akarok menni aludni. Ne ijjedtek meg, nem vagyok (már) annyira stachanovista hogy vasárnap is megyek dolgozni. Azért voltam az irodába hogy megcsináljam a francia hazimat. Hétfő estére eszedékes és jövő héten meg időközi vizsgám lesz a nyelvsulinál. És mivel kb másfél hónapja nem is voltam órán (kb egybe esik a csendes időszakommal itt a blogon), kicsit bele kell húznom. Majd június remélhetőleg leteszem majd a hivatalos francia állami középfokú nyelvvizsgát (Delf B2 ha valakinek ez mond valamit). Ha ez sikerül akkor ez lesz az 5. nyelv amiben már nem tudnak eladni... Az a tervem hogy ezt tovább szeretném gyarapítani. Ja, a hindi is rákerült a talán még tanulandó nyelvek listájára. Az indiai utamnak volt azért valami hatása.

Most hogy Indiárol beszélek, lehet hogy nem is lenne rossz ötlet ott kezdeni a beszámolót. Szombat reggel február 17.-én kedztem az utat Ferihegyen. Mivel nincsen közvetlen járat Budapeströl Indiában, először el kellett mennem Bécsbe és ott átszálni az Új Delhi-i járatra. Elég zökkenésmentes volt az út odáig. Bécsböl a repülő negyed órá késésel indult, de Új Delhiben egy órával gyorsabban érkeztünk mint az tervben volt véve. Amikor leszált a gép, észre lehetett venni, kint, hogy teljesen más világ. Európa, a levegőböl, eléggé szervezet és tiszta, zöld. Új Delhi (az indiaiak inkább dilinek mint delinek ejtik egyébként) a levegőböl nem tűnt annyira szervezetnek. Nem is beszélve a zöld szin hiányárol. Volt itt-ott valami zöld, de ahhoz képest amihez hozzászoktam itt Európában sokkal több volt a vörös és barna szineknek a külömböző árnyalatai. Az Indira Ghandi Terminal 2-hez (a nemzetközi terminál) érkezve a zsilip végén ott állt egy Sikh aki osztogatott egy űrlapot amit ki kelett tölteni. Olyan infót kellett megadni hogy honnan jöttél, hol száltál át, melyik járattal, hol alszol Indiában, mi ott a telefonszám, stb. Gyorsan előbányáztam az infókat és kitöltöttem amit kértek és akkor kezdődött a várakozás. Szerinten abba az időben több nemzetközi járat is érkezett mert a sor nagyon hosszú volt. A táblán láttam később hogy az Amszterdambol jövő járat is akkor érkezett. Ezen nem nagyon csodálkoztam, mivel láttam egy pár embert aki gyanusan holllandusként néztek ki meg úgy is viselkedtek. Szerencsére elég hatékonyan dolgoztak a vámosok. Én egy nőhöz kerültem, csak annyi megjegyzésni valója volt hogy szerinte nagyon magas vagyok... Erre nem tudtam mit mondani és mehettem is a böröndömért.

Na, aztán kezdődött az igazán érdekes része az utazásnak. Amikor kikerültem a terembe ahol vártak az utasokra. Ott volt egy kb 50 méteres folyosó, mind jobb és bal oldal dugik volt emberekkel akik vártak utasokra. Rám nem várt senki, mivel nem voltam elég okos hogy megbeszéljem a szállodával hogy küldjenek értem valakit. Valahogy egy taxis észrevett és rám nyomúlt. El akart vinni a szállóba 30 dollárért. Mondtam hogy azt egy kicsit sokkaltam egy 10, 15 km-es szakaszra. A végén letornáztam a fuvar arát 15 dollárra, amit még mindig sokkaltam, de már nagyon elegem volt. Indiában akkor már este fél 12 volt. (Az időeltolódás egyébként 4 1/2 óra.)

Amikor megegyeztünk, a sofőr előttem ment hogy mutassa az utat a kocsijához. Gondoltam hogy elég közel az épület állt meg, mivel ott elég sok taxit láttam. Amikor a parkoló másik vége felé kezdtünk menni, kezdtem ideges lenni. Amikor meg megláttam az ürge kocsiját még idegesebb lettem, mivel egy rendes kocsi volt. Nem volt sehol sem feltüntettve hogy "Taxi". Már kezdtem visszakodni, de akkor megmutatta az engedélyét. Az nem nyugtatott meg annyira. Honnan tudjam hogy hogy néz ki a hivatalos indiai taxiengedély? A végén mégisbeszáltam a kocsiba, de felhívtam a hugomat hogy megkérdezze hogy tudja-e még az indiai rendsőrség vészszámát. A hugom egy pár évvel ezelőtt már járt Indiában. Még jó hogy közben telefonáltam mert a forgalom Indiában kész káosz. Mondjon még egyszer valaki valamit a Pesti forgalomrol! Meg legvadabb vezető itt Pesten nyugodtan vezet. Jó, lehet hogy itt Pesten aggreszívabbak az emberek. De ott Indiában minden keresztül kasúl megy és főleg a teherautók nincsen jól kivilágítva. Szerencsére a sofőr egyböl oda vitt a szállodába. Kifizettem őt és bementem, beiratkozni. Mindjárt fel is mentem a szobámba, mivel a következő nap 8-kor indult a járatom Pune-be. Amikor az ágyba kerültem kb éjszaka fél egy volt, vagyis este 8 óra Európai idő szerint. Mivel kb 8 éves koromban volt utoljár hogy 8-kor ágyba kelett lennem, nem tudtam nagyon aludni. Egy óráal később is még mindig ébren voltam. Reggel 6-kor keltem és ki is fizettem a szállodát és egy szállodai taxi kivitt a reptérre. Most az Indira Ghandi Terminal 1-be vitt, ahonnan a belföldi járatok indulnak. Onnan az utam szerencsére megint probléma nélkül haladt tovább. Pune-ban ott volt a privát sofőrem értem. Jofej volt, csak kb 3 szót beszélt angolul és én meg egy mukkott se tudtam megszólalni hindiben. elég nyugot utam volt.

Ez volt a kezdete egy három hetes hajtásnak. Nem félek a melótol, de ez érdekes volt. Napi 12 óra biztos megvolt, de rendszeresen több is. Rendesen lefáradtam a három hét alatt. Amit nagyon észre lehetett venni ott Indiában, az az erős hierarchikus rendszer amiben az emberek ott élnek. Ha nem vagy minimálisan csoportvezető, akkor nem vagy fontos. Nem tudták elhinni hogy egy pár hónappal előtte (múlt októberben) ott hagytam a csoportvezetői poziciómat egy másik állásért (cégen belül). Az emberek egyébként nagyon kedvesek. Az ország, természet nagyon érdekes. A természet (amit láttam belőle) rám egy eléggé "fáradt" benyomást hagyott. De ez amiatt is lehet mivel hogy a tél végén jartunk és még van egy pár hónap az esős időszakig. Abban a városkában (kb 4 1/2 milliós városka) hol voltam elég nagy volt a smog meg a légszennyeződés. A folyó ami ott folyt, az se volt a legtisztább.

A három hét alatt voltam egy kiránduláson. Az első szombaton, reggel 6-kor volt az ébresztő és fél 7-kor jöttek értem kocsival. A kirándulás Mumbaiba ment (vagy ahogy régebben hívják: Bombay). Nagon érdekes város. Van ott egy mecset, ami egy kis szigeten áll, az arab tengerben. Van egy gát amin keresztül el lehet oda jutni. Ha dagály van, ezt a gátat a tenger ellepi. Ami szintén nszép épület, az a Mumbai Central Trainstation (régi neve: Bombay Victoria Station). A Gatewa to India-nál (India Kapuja) is voltam. Onnan indultak haza az utolsó Brit katonák amikor önálló lett India.

Miútán hazajöttem itt a munkahelyemen elég sok munka volt, úgyhogy akkor is csak dolgoztam és aludtam. A második hét hogy itthon voltam a hétfőt úgy kezdtem hogy éreztem belázasodtam. Egy, két napra rá kiderült hogy orbáncos volt a jobb lábam. Annyira meg volt dagadva hogy nem birtam rá állni. Amikor dokihoz mentem, addig hűtöttem a lábamat hogy fel tudtam venni az egyik cipőmet és valahogy elmentem a házi orvosomhoz. Ott szerencsére felírtak antibiótikumot. Amikor azt a következő nap bevettem (este voltam a dokinál), már mindjárt éreztem hogy segít, de kelett még egy pár nap mire a duzzadás is lejebb ment. Most megint úgy tudok menni mint a gyalogkakkuk (ha van kedvem). Épp időben jöttem rendbe a havi őrületre a munkahelyemen.

Na, egyenlőre ennyi. Ez egy rövid összefoglalás hogy mi történt a múlt hetekben. Remélem nem untatalak titeket...

Ma a szívemet láttam...

Ahogy gondoltam, és amitöl kicsit tartottam, a hetem kissé zűrösen kezdődött. Hétfő reggel négy csoportot be kelett tanítanom egy új rendszerben, amit holnaptol lép életbe itt Európában. Ahogy szokásos nálunk a cégnél, volt némi kihívás (inkább probléma), de átvészeltük magunkat ezen. Délutánom meg mindenféle úgyintézéssel ment el. És este meg msn-en beszéltem a párommal, mivel pár napja nem beszéltem vele.

Ma reggel meg azzal kezdődött a napom hogy el mentem az Indiai nagykövetségre, benyujtani a vizumkérelmemet. Kicsit féltem mivel volt némi tapasztalatom kiskoromban, amikor minden nyáron Magyarországra jöttünk. Ennek ellenére az Indiai nagykövetség nyugalmas volt. Vagyis, sokkal nyugalmassab mint mire számítottam. Majd csütörtökön kell majd visszamennem az útlevelem és remélhetőleg a vizumomért. A délutánom meg tele volt telefonos konferenciákkal, miközben próbáltam haladni egy előrejelzéssel egyik szerződésre, ahol egy kis probléma mutatkozott be.

Ma este egyik kollegám édesanyához mentem, aki tüdőorvos. Részben azért mert eddig nem volt időm elmenni a rendszeres szűrésre. Másrészt meg azért mivel egy két héttel ezelőtt, amikor voltam kondizni, kevés levegőm volt. Ma aztán megvolt az átvilágítás. Az olyan szempontbol volt érdekes hogy láttam dobogni a szívemet, miközben éreztem hogy dobog a mellkasomban. A doki szerint a szívem nagyobb mint kéne, de az vaolószinűleg attol van hogy két évig eveztem diákkoromban. De ami neki igazán nem tetszett, az volt hogy hallott egy kis sípolást a jobb tüdőmben. Mivel allergiás vagyok szinte minden pollenre, van egy 25%-os esélyem asztmára. Majd ha visszajövök Indiábol folytatjuk a tezteket.

Holnap reggel lesz egy megbeszélésem a kinti főnökömmel. Múlt héten már egy-két dologrol beszélt. Elvileg azt szeretné ha én lennék a régióra a csoportvezető, vagy ilyesmi. Majd holnap reggel hallom. Egy órá van leblokkolva a napombol...

Jó eredmény és utazás

Elnézést kérek hogy egy iedeje nem írtam, de az irodában most elég nagy zűr volt. A múlt héten és előtte való héten általábban olyan éjfélre végeztem benn. Szerencsére ennek most vége (egyenlőre).

Amoről mindenkép szerettem volna írni hamarább, az az eredményeim. Január 22.-én volt a vérvétel és most február elsején voltam a kezelő orvosomnál. A CD4-számom 962 volt (múltkor 718). A CD4 százalék meg 32-röl 29%-ra esett. A előző hetekben már sejtettem hogy javult az immunrendszerem, mivel már mindenféle kis dolgon észre lehetett venni magamnál. De egyik fő dolog az volt hogy mindenféle pattanás előjött. Ez szerintem azért volt mert a bőrömben lévő kissebb gyulladásokat hatékonyabban takarította el a szervezetem.

Miközben ezt írogatom, még fájnak a karjaim. Tegnap voltam a Nemzetközi Oltóintézetben. Hét betegségre kaptam oltást: tiphus, hepatitis A, hepatitis B, agyhártygyulladás, diftéria, tetanus és gyermekbénulás ellen. Ezt nem szórakozásbol csináltattam, hanem kényszerböl. Jövő héten 3 hétre el fogok utazni egy másik kontinensre. Ezen a kontinensen az egészségügy és a tisztaság más szinteken jár mint itt nálunk. Hétfőn szólt a volt menedzserem hogy szükség lenne rám tréning szempontbol és hogy lenne-e kedvem menni? Nem igen szoktam kikerülni a kihívásokat, de most érdekes, mivel kb 10 napom van arra hogy intézem az utamat Pune-be (India). Ezt a város egyébként Poona alatt is ismerik. Részben nagyon érdekel hogy mi lesz ott, másrészt meg azon gondolkozom hogy miért is kell nekem oda menni? Miért nem tudok itt a seggemen megmaradni és itt dolgozni? Könnyebb is lenni, mivel a páromnak nem nagyon tetszik hogy 3 héten egy teljesen másik kontinensen vagyok. Neki ez egy kicsit túl messze. Az Amszterdam-Budapesti távolság még emészthető számára, de Amszterdam-Pune már problémásabb. Szerintem már kezd belenyugodni egyébként. Tegnap este érdeklődött hogy mikor és hogyan megyek ki. Az is még egy külön élmény volt: megbeszélni az utamat. Egy fél óráig telefonáltam azutazási irodával, mivel a legtöbb járat már meg volt telve... Nem gondoltam volna hogy már most meg vannak telve. Szerencsére az első változatot megváltozott (Budapest-London Heathrow-Mumbai-Pune vissza meg Pune-Új Delhi-London Heathrow-Budapest). Most egy kicsivel barátiabb lesz. Két nap utazás lesz egy éjszakával Új Delhiben: Budapest-Bécs-Új Delhi-Pune. Új Delhi rövidd éjszaka lesz, de legalább el tudok nyulni majd egy normális ágyban. Visszafelé meg ugyanez az útvonal lesz, csak Bécs helyet München lesz. Lesz egy kis "ismerd meg a reptereket" ezen az úton. Már előre figyelmeztettek hogy Új Delhi nagyon érdekes lesz: egyrészt mivel, elvileg, minden görbe fánál be kell mutatni útlevelemet és vízumomat, de másrészt mert a nemzetközi reptér része egy teljesen másik terminálban van mint a belföldi járatokat fogadó terminál. A dokumentáció szerint 3 mérföld van a két terminál között. Gondolom úgy lesz majd mint Párizsban hogy nem fogják elvinni a böröndömet, hanem el kell menni érte és magamnak kell majd elcipelni a másik terminálba.

Közben már majdnem mindent sikerült intéznem, csak a vízum van még hátra. Annak a beszerzését most keddre terveztem. Amíg meg nem kapom a meghívó levelet Indiábol, nem tudok lépni semmit. Tegnap este már elkezdtem a vízum űrlap kitöltését. Még az is emlegetí a HIV fertőzést. A második oldalon van egy rész ahol le van írva hogy ha 1 évig vagy tovább szerretne valaki tartózkodni Indiában, ott helyben el kell mennie szűrésre. Ha kiderül hogy az illető pozitív, el kell hagynia az országot. Ez szerencsére nem érint engem, de azért megint rádöbbentem hogy mennyire "különleges" vagyok most hogy HIV-fertőzött vagyok. Semmi más betegségröl nincsen szó, csak a HIV-fertőzésröl.

Na jó, most negyed kilenc van, lassan indulok be az irodába. Még csak egy pár óra van hátra a hétvégéig. Majd nemtom tudok-e majd írni Indiábol. Egy kedves ismerősöm szerint lesz internet a szállodámban, de majd meglátom milyen árban lesz az.