2009. november 21., szombat

Europrise konferencia Budapesten

A héten Budapesten tartották meg a Europrise európai kutató hálozat éves konferenciáját. A Europrise-ben tömörített kutatók föleg HIV prevenciós kutatással foglalkoznak: vakcina fejlesztés de mikrobicid fejlesztés szintén részét képez a hálozatban végzett kutatói munkának. Sajnos a hétfői meetingre nem tudtam elmenni, mivel sok munkám volt a sütödében. Ott persze a thaiföldi kisérletröl is volt szó többek között. Kedd reggel el tudtam menni és meghallgattam Liesziewicz Julianna előadást a munkájáról. Érdekes volt, és több jobban értem mit, hogyan terveznek. Ahogy már régebben gondoltam, az elsődleges céljuk a terapeuta vakcina fejlesztése. Az az elképzelés, hogy ha egy (friss) fertőzöttet ezzel a termékkel kezelik, az immunrendszer jobban megtanul a HIV fertőzés ellen harcolni. Az elmélet jó, az első eredmények meg biztatóak. Elképzelhető, hogy nem mindenkinek fog használni, de elképzelhető, hogy azért sokan hasznát vehetik ennek a terméknek, Beszéltem egy-két kutatóval, professzorral a konferencián. Hasonló véleményen voltak, hogy az elmélet a termék mögött jónak tünik. De ahogy már többször észleltük, ez a vírus mindig képes meglepetéseket okozni. Majd a jövőben kiderül, hogy tényleg jó ötlet. Én mindenképp óvatosan optimista vagyok. A következó eredmények 2010 második felében várhatóak. Amint többet tudok, írok róla.

3 megjegyzés:

hpeter írta...

akkor pl tapasz ügyben semmi hir nincs?

Independence írta...

De igen, a Liesziewicz Julianna dolgozik a DermaVir-en, vagyis a tapaszon. Majd 2010 második felében várható több információ a második fázisű kutatásokról.

hpeter írta...

ez legalább jo hir.