2010. június 16., szerda

Lassan már tán utol érem magam (remélem)

Az utóbbi hónapok érdekesek voltak számomra. Körülbelül február közepe óta dupla melóm volt. Március elséjétől új főnököm van és kikerültem a csoportbók, amiről kiderült, hogy most majd lassan fel fognak számolni. Közvetlen főnököm külföldön van, úgyhogy itthon szabad úszó vagyok. Az új munkával sokkal több utazás is jár. Gyakran Dániában vagyok, néha Svajcban. Már nagyon kezdem unni a reptereket. Májust nagyon érdekes hónap volt, amiben négyszer is utaztam. Még Bukarestben is voltam, hogy a régi melómat átadjam egyik román kolleginának. Most még épp vonaton ülök, mivel holnap megyek Hollandiába. Ebben a hónapban végre csak saját munkámmal kell csak foglalkoznom. Érdekesebb munka, több felelőség és nagyon jó csapat. A csapat teljesen nemzetközi. Van egy angol, belga, francia, dán és bolgár és én mint magyar. Hála a gyógyszereknek, megint bírom a strappát. Már nem teljesen úgy, mint régen, de azt nem is akarom már. Az túl kimerítő volt.

A főnököm közben egy párszor meg annyira variált, hogy alig tudtam, mi, hol, hogyan. Egyszer, kétszer fel is merűlt az a kérdés, hogy hajlandó vagyok-e Svédországba költözni. Mire erre végleges választ kellett volna adnom, eldőlt, hogy (egyelőre?) nem kell.

Egészségileg meg majdnem teljesen rendbe jöttem. Felhíztam 100 kg-ra (közben meg fogyóprojekt elindult. Hogy változhatnak a dolgok. Tavaly ilyenkor még híznom kellett…) A vírusokat már lassan nagyítóval kell keresni a véremben (20 alatti vírusszám). Az immunrendszerem magához tért. A június 7. vett vérmintában egy mikroliterben 608 CD4 sejtet számoltak egy 39%-al. Ez teljesen megfelel egy egészséges ember immunrendszerének. Ebben az állapotban akár 130 éves is lehetek…

Az év elején azt mondtam, hogy 2010 az évem lesz. Most még csak egy pár jóbarátomnak is kéne egy felívelő trend és minden tökéletes lenne. Várom az év második felét!

3 megjegyzés:

hpeter írta...

mi ujság veled?ezer éve nem irtál:)

Independence írta...

Hát sok minden történt, túl sok, hogy leírjam. Lényeg, hogy változtatnom kellett dolgokon és most azon vagyok ;-)

hpeter írta...

min változtattál?örülök hogy jók az eredményeid!!!ha lesz időd emailben leirhatod milyen irányba változtattál..