2007. december 31., hétfő

Életjel

Élek még. Ma rámszólt Jé, hogy rég nem írtam. Igaz, de ha az ember belekezd egy bejegyzésben, félúton meggondolja magát és törli a bejegyzést vagy elmenti, hogy talán majd meg lehet valamit kezdeni vele de aztán egy héttel később mégis a delete-gomb áldozatává válik nem nagyon kerül fel sok új dolog. Az a bajom, hogy valahogy, nem állnak össze a gondolataim. Túl sok dolog kavarodik bennem. Van amikor már a munkába menekülök (mint most, hál' isten a vpn-nek, hogy otthonról is tudok dolgozni), miközben valamilyen zene megy a háttérben (barokk).

Jó, mesélhetnék a karácsonyomról, de mindenkinek megvan a saját kisebb, nagyobb rémtörténete az ünnepekről, de van legalább családom, akinél túlélhetem a rémtörténeteket és ha belegondol az ember, nem is annyira rémesek, csak néha könnyen húzom fel magam. Főleg, ha számomra hülyeségekröl van szó: ki kefélt kivel egy holland faluban amit nem is ismerek (hugom barátjának a szülei és testvére itt voltak az ünnepekre és végig kelett hallgatni ki, mit, kivel csinált és miért...). Volt is valami érdekes. Kiderült, hogy egy holland fejvadász keresett egy állassal kapcsolatban, Hollandiában. Egyik nagyon magas presztizsű társaság keres valakit Rotterdami székhelyükre. Egy ilyen meghívó miatt a kinti volt-kollegáim már gyilkolnának. Nem fogok jelentkezni, nincs kedvem Rotterdamba menni. Öt évet már abban a városban dolgoztam és abban az időben a légkör eléggé erőteljesen romlott, főleg a Pim Fortuijn és később a Theo van Gogh gyilkosságok után. Közben egyik kinti kollegámmal csettelek és őt is megkeresték a fejvadászok, egy ír cég miatt. Hollandiában ezek szerint megint beindult a buli...

Majd január 11.-én Lászlóban kell mennem, a negyedéves randira a kedves főorvossal. December 19.-én voltam vérvételen. Elvileg már december 28.-án mehettem volna kontrollra és eredményért, de mivel Schatzinak ezzel az alkalommal vírust néztek az ö eredményei később vannak meg. Egyrészt nem nagyon izgatom magam az eredmények miatt, lesz ami lesz, másrészt meg kiváncsi vagyok, hogy van-e valami hatása a gyógyszernek, amit a bőrömre szedek. Az ünnepek alatt a hátamon három nagy, vizenyős sebb tátongott, annyira tönkre ment a bőröm. Közben már rendbe jött, nagyábol. Még egy hónapig szednem kell a cuccot. Karácsony előtti szombaton abbahagytam, de nem volt még kedvem elkezdeni a méreg szedését. Minden egyes nap csak halogatom, majd holnap...

Még eszembe jutott, hogy majd ténylegesen gyógyszert kell szednem a fertőzésem miatt. Azt aztán nem lehet csakúgy abbahagyni. Majd meglátom mi lesz akkor. Fölösleges a holnapi nap miatt aggódni, bár ez könnyű mondani. A kivetelezéssel szokott gondom lenni. Rájöttem, hogy eléggé türelmetlen alkat tudok lenni. A munkahelyen néha nagyon türelmes tudok lenni (volt főnököm a cég türelmének szólított néha), de privátban van hogy nagyon de nagyon türelmetlen tudok lenni.

Most, a 2007-es év utolső napján mindenkinek egy nagyon jó 2008-at kívánok, remélem mindenkinek a reményei és elvárásai teljesűlni fog.

Nincsenek megjegyzések: