2008. szeptember 17., szerda

Riadó

Itt az irodában kész pánikhangulat van. Szinte mindenki bujja az álláshirdetéseket interneten. Hogy ennek mi az oka? Tegnap délután megint kaptunk egy példát az egyik magyar vezető kitünő kommunikációs kapacitásairól. Úgy jelentette be asz egyik felsővezető latogatását, hogy nagyon emlékeztett arra az alkalomra, amikor Indiába átvittek a folyamatok részét. Sok embernek elég hosszú memóriája van, úgyhogy azzal számolnak, hogy a holnapi megbeszélésen azt fogják bejelenteni, hogy a Pesti irodát bezárják.

Én emiatt nem nagyon izgulok. Majd lesz ami lesz. Miután Hollandiában annó megszünt a munkahelyem. végül jobb helyre kerültem. Ha most is arra kerülne sor, hogy megszünne a munkahelyem, bízom benne, hogy egy idő után megint az lesz, hogy jobb helyzetbe fogok majd kerülni.

Egyábként ma reggel vérvételen voltam. Majd október 3-án lesznek meg az eredmények és akkor is folytatom a beszélgetést a fődokival a gyógyszerszedésről. Közben kiderült, hogy egyelőre nem lesz Atripla Magyarországon, mert a gyógyszer három gyártóiból egyik sem igyekszik a gyógyszer behozatalával. Igaz, a három hatóanyagot tartalmazó tabletákat egyenként lehet kapni, de az Atripla előnye, az, hogy napi 3 tabletta helyett, az ember csak napi egy tabletát eszik. Múlt hétvégén Brüsszelben az Atripla egyik hatóanyag gyártója ott volt az ECAB-en. Az egyik igazgató névjegykártyáját meg is kaptam, úgyhogy ma este majd zaklatom emailben azzal a kérdéssel, hogy mondjon már valamit az Atripla magyarországi forgalmazásáról.

Nincsenek megjegyzések: