2009. július 23., csütörtök

Már szabin is vok ;-)

Alig kezdtem el dolgozni, már szabin is vagyok. A múlt héti melót jól bírtam, bár még nem volt az, hogy nagyon belehúztam volna. De azért a napi 8, 9 óra simán elment. De azért még bele kell jönnem a melóba megint. Hát, nem hiába, azért 6, 7 hónapig nem voltam bent és elszoktam a folyamatoktól. Ja, és ráadásúl meg meg is változtak. Az osztályon nagyon ott van a hullaszag. A héten lezs utoljára egy elég nagy csoport az emeleten. Át vitték a melót Lengyelországba.

Múlt héten, a volt belga főnököm hívott. Kiváncsi volt, mi van velem, mivel eltüntem. Röviden beszámoltam és beszélgettünk. Ami jól esett, hogy érdeklődött irántam. Emellett személyesen is elmondta, hogy az alapján, amit hallott, a pesti központ nem fog sokáig fennmaradni. Azt javasolta, hogy nézzek körül és nem arról szól, hogy szar lenne a csoportom teljesítménye. Arról szó sincs. Azért nehemzemre esik magamat rászánni, hogy keresek új munkahelyet. Ahol most vagyok, jól érzem magam, még ha morgok is rendszeresen.

Közben ez az időjárás is enyhén agyamra megy, napok óta már nyűgős vagyok. alig várom megint a lehűlést.

Nincsenek megjegyzések: