Emlékek a 80-as évekből

Ma reggel, amikor felébredtem, eszembe jutott az egyik múlt heti beszélgetés Lübeckben. A vendéglátóm mesélt arról, hogy amikor egyik lejobb barátja meghalt AIDS-ben (1996-ban) és innen eljutottunk arra, hogy ki mennyire fel van készülve a halálra (félreértés ne essék, nem tervezek egy hamar elpatkolni). Ekkor arra fordúlt a beszélgetés, hogy ki milyen zenét szeretné a temetésén. Amikor a vendéglátóm bekapcsolta a zenét, amit szeretné el kezdtem röhögni, mivel elképzeltem, hogy milyen lehetne ez egy istentiszteleten egy nagy templomban:



De ez a zene megint emlékeztetett arra, amikor általános iskolába jártam. Ekkor nagyon nagy divát volt ez a fajta zene. A következő egy holland együttes énekli. Nevük: Doe Maar, ami kb annyit akar jelenti, hogy csináld csak. A nyolcvanas években elégge féltek az emberek attól, hogy valaki el fog kezdeni egy atomfegyveres háborút. Az embereknek nagyon tiszta volt, hogy akkor nagyából vége mindennek, mert ilyen háborúból nem igen jönni ki senki se győztesként. Az embereknek egy része ettől a gondolattól félig-meddig lebénult. Mi értelme dolgozni, gürizni, ha bármikor valaki ledob egy atombombát és vége mindennek és nem is ismerte a szomszédjét vagy kedvesét igazán.



Az embereknek egy másik része meg elkezdett tiltakozni amikor kiderült, hogy a NATO hollandiába tervezett atomfegyvereket telepíteni. Éveken keresztül voltak tüntetések és tiltakozások (nem olyan ami itt Magyarországon folyik, hogy felgyújtjuk a TV épületét vagy rongálunk). A végén nem is volt atomfegyver Hollandiában.

Ebben az időben a Nénának nagy nepszerűsége volt Hollandiában, annak ellenére, hogy német. Nagyon sok holland csak most kezdi feldolgozni a második világháborúban történteket. De a 80-as években a németekkel csak kereskedtek, de egyébként meg nem szerették őket. De a 99 lufi nevű ének nagyon sokáig ment a rádióban. Azóta is egyik kedvenc énekem, mivel jó leírja, hogy az emberek milyen nagy baromságokra képesek, de egy időben milyen szép dolgokat is képesek alkotni.