2007. január 17., szerda

PPL-100: jól sikerült első fázis

Most jutottam el odáig hogy egy kicsit olvassak a hírlevelekből amire feliratkoztam. A múlt pár nap kissé fárasztóak voltak, mivel, mondhatom hogy nagyon is zajlik az élet benn az irodában. Egy dolog ami engem érdekelt hogy most fejeződött be egy új proteáz inhibitornak (PI-nek) az első fázisú kiserléte. A gyógyszer kutatásban az első fázis annyit akar mondani hogy befejődtek az állatkiséerletek és megnézik hogy egy adott gyóygszer nem mérgező emberek számára. Ez általában egy rövid futamidejű, kiscsoportos kisérlet szokott lenni. Ezután lesz még a második és harmadik fázis, ahol még mindig kieshet a gyógyszer jelőlt, külömböző okok miatt. De egyben azt is jelenti hogy még több év mire piacra kerülhet a gyógyszer ami átment az első fázison.

Nos, most miröl is van szó (ha még velem tartotok ez a hosszabb bevezető után)? Ami nálam felkeltette az érdeklődésemet az hogy ezt az új gyógyszer jelőlthez nem kell majd Norvirt (Ritonavirt) szedni boosterként. Szerintem eddig minden PI-t csak Norviral együtt lehet szedni (javítson ki valaki ha rosszul írom, mivel én még nem szedek gyógyszert). Ez a Norvir leterheli a májban működő enzimeket amik eltávolítják a szervezetböl mindenféle anyagot, így a gyógyszereknek egy részét is. A májat azétr terheljük le, hogy az igazi hatóanyag, vagyis a tényléges PI tovább maradjon a szervezetben.

Az a PPL-100 (a gyógyszer eddigi neve) azért jó hír, mivel vannak emberek akiknek a Norvir mellékhatásá nem opció vagy akik más okok miatt nem tudják elviselni a Norvirt. Ammenyiben valakit érdekli az angol nyelvű cikk, itt van a linkje: http://www.thebody.com/pinf/ppl-100.html?m182h.

Várom a hozzászolásotokat ;-)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

én ehhez segg hülye vagyok. 6 éve szedem a tablettákat, de csak mostanában olvasok róla... lehet, hogy felelőtlen vagyok, de attól az én májam marad olyan amilyen, hogy tudom, booster, vagy nem tudom, booster...
midig előre nézni, hogy majd ha az meglesz, akkor az milyen jó lesz... pl a májnak...
közben minden pillanat már múltidő

Independence írta...

Kedves anonymous,

Ezzel nem akarom azt állítani hogy nem szabad boostert szedni. Szerencsére a legtöbb embernek nincs semmi baja tőle (mellékhatásokrol nem beszélve). De lehet egy csoport ember aki májpróblémá miatt nem szedhetnének proteáz inhibitort a Norvir miatt (mivel a Norvirt boosterként hozzá kell adni).

Most ennek a csoportnak, ha bejönn ez a PPL-100, nyílhat most lehetőség a proteáz inhibitorokat felvenni a gyógyszerek közé.

Nyugodtan szóljatok ha valami nem világos vagy ha nem írtam valamit jól le, mivel még kezdő vagyok a bloggolásban :-)