2008. április 14., hétfő

Lakáskeresés elindult

Péntekdélután ténylegesen elkezdődött a lakásprojektem. A délutánom azzal telt, hogy 3lakást néztem meg. Ebből a háromból 2 felejtős volt. Egy érdekes, de lesz vele sok munka. A héten még két lakást fogok megtekinteni, ha minden igaz (és ha akad rá időm). Egyik svéd account manager már enyhén be volt pánikolva, hogy a héten nem leszek az irodában, mivel meg kéne egy-két dolgot beszélni vele és az egyik kollegámmal. Ma 4-re tervezte a megbeszélést, de még nem láttam meghívót... Az az érzésem, hogy megint utolsó percbe, szerdán, rá fog ébredni. Jövő héten kedden majd beszélgetés lesz lakáshitelügyintézővel, akkor derül majd mennyire hitelképes vagyok, ha vagyok-e egyáltalában. Egyébként a kollegáim is beindultak és segítenek a lakáskeresésben. Néha-néha átdobnak egy emailt egy lakással, ami éppen eladó.

Hétvégém kikapcsolódás volt. Lakásnézés után egyik barátommal elmentünk Nyugat-Magyarországra. Egyik barátját látogattuk meg. Ami legjobban megmarad a látogatásból, hogy békák nagyon hangosak. Majdnem meg lehetett süketűlni, annyira kiabáltak. Szombateste szüleimhez mentünk, ahol vasárnap segítettem a leanderek költöztetésükben a telelő helyükről a nyári helyükre a kertben.

Ez a hét rövid munkahét lesz számomra, mivel csütörtökön elmegyek egy hosszú hétvégére barátokhoz Berlinbe. Persze, városnézés lesz (folytatom, ahol 2 éve abba hagytam). Vasárnapra meg egy koncert Potsdamban van programon. Majd keddreggel jövök vissza Pestre.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Milyen szinten beszélsz németül ?

Independence írta...

szinte mindent megértek, főleg ha le van írva. Ha beszélek, meg szoktak érteni. Szókincsemen kéna javítanom...

Névtelen írta...

ha gondolod msn-en beszélgethetünk németül, van felsőfokom belőle, és nem árt a gyakorlás...

Independence írta...

szia hmmm, csak most láttam kommentedet. Szívesen beszélgetnék veled :-)