Néha jó lustálkodni

Még itthon vagyok. Ma nem megyek be időben. A múlt héten szinte minden nap jóval 9 előtt bennt voltam, egész nap robotoltam mint a hülye. Tegnap csúcs volt. Reggel 8-tól fél háromig egyfolytában, megállás nélkül, aztán kiszalad Subway szendvicsért, gép mögött megenni, miközben tovább baszogatom a gépet és telefon lóg a fülemen. Ma az nem lesz. Nyugottan kezdem a napot. Magamtól felébredtem (igaz, fél éjszaka fenn voltam, mivel hajnali egykor kezdett emelkedni hőmérsékletem, háromkor elértem a csúcsot, 39,5 fok, amit szépen tartottam ma reggel hatig. Ágyam persze megint csupa víz. Az egészben legalább az a jó, hogy fogyok... Nem kevés kalória megy a testem felfűtésében. Ma reggel mindjárt fürdőszobába mentem, és egy jót tusoltam, nem siettem. Aztán meglassan, komótossan bekentem a bőrömöt és most egyik kedvenc joghurtomat reggelizem. Háttérben szól a gazdasági rádió. Önkényesztetés nem mindig nagy dologból áll. Édesanyámnak teljesen igaza van, amikor mondja minden nap vegyél valamit amit szeretsz enni, valami finomat. Nem kell, hogy nagy dolog legyen és ne minden nap ugyanazt, mivel akkor értékét veszíti. Ma este egy kedves kollega félig-meddig elköszönöm. Elmegy dolgozni egy másik részlegre és azért lesz majd bucsúbuli. Tegnap egy pár dolgot intéztem neki és már bejelentettem, hogy ma este majd tequilázás lesz. Olyan két és fél éve volt az első tequila parti a cégnél. A kedves kolleginával közössen nyertük meg, mivel a többiek abszolút nem bírták.

A héten megvolt az éves értékelésem. Az első értékelés az új szupervisortól. Hát, mit mondjak. Tudom mi az értékem és az a kinti kollegák visszajelzéseiből is nagyon jól látszik. Ami nagyon jól esett a héten, hogy a belga kollagám felhívott egy csomag miatt, amit neki csinálnia kell. Egy ilyen csomog mindenféle kalkulációkat és elég sok adatokat és jelentéseket tartalmaz. A svéd főnökünk állítólag nagyon dicsért, hogy egy ilyen csomagot múltkor 3 nap alatt raktam össze. Svéd főnök két napot mondott. Ez nekem többet mondd, mint egy szupervisor, aki nem is tudja mit is csinálok nagyából.

Múlt vasárnap is érdekes volt. Elvileg este hat órás járattal jöttem volna vissza Budapestre, de sajnálatos módon lekéstem a gépet. Az autópályán (megint az A44-esen) baleset történt és teljesen bedugúlt az autópálya. Az egészben az volt az érdekes, hogy Leidennél már éreztem, hogy valami gáz van, balesett járt az eszemben és naná Lisse környékén teljesen leállt a forgalom. Szerencsére elég közel voltunk (hugom is a kocsiban ült) a Lisse-i kijárathoz, úgyhogy ott lementem az autópályáról. Sajnálatos módon a kerülő út 45 perces vol, ami fél órával több volt a kelettnél. A végén 17:53-kor értem a púlthoz, ahol illik becsekkolni. Ott közölték, hogy 5 perc alatt nem válalják a böröndöm elvitelét a géphez. Akkor indult be a cirkusz, hogy felkerüljek a fél kilences járatra. Először KLM-hez (ami Malévnak intézz sok dolgot schipholi repterén). Ott megadták a Malév emberkének mobil számát, mivel hétvégén be van zárva az iroda. Első próbálkozásra nem vette fel. Aztán irány az Amex-es csajszi, mivel az Amex-en keresztül foglaltam az utamat. De sajnos ő sem tudott segíteni, mivel ott csak a már megrendelt jegyekért lehet menni. De felhívta az Amex Londoni irodáját, ahol vészhelyzetek is intéznek. Ott is a Malévos ürgéhez irányítottak, mivel már nem tudnak a rendszerbe belépni és átrakni a jegyemet. Sikerült beszélni a Malévossal. Menjek vissza a KLM púlthoz, és hívják fel a Pesti jegyirodát, ők majd jól átrakják a jegyemet. KLM-es csajszi nem akarta a Pesti Malév irodát hívni, mivel a KLM-Malév szerződés ezt a szolgáltatást nem tartalmazza. Akkor már elkértem a Pesti telefonszámot. 5 perc azzal ment el, hogy reklámszövegeket hallgattam telefonon. Inkább megegyszer felhívtam a Malévos ürgét és sikerült kicsikarni belőle az igéretet, hogy felrakja nevemet a fél kilences járatra. Közben hugom és barátja nagy türelmesen vártak. Elmondom nekik, mit intéztem addig és bállok a sorba, hogy leadjam bőröndömet. Egy szőke középkorú nőszemély púltjához kerülök. Kiderül, hogy barátja magyar, neve Zsiga, Leidenben laknak és nem vagyok fenn a fél kilences járaton, de annak ellenére becsekkol, még a túlsulyos bőröndömröl nem mond semmit. Beszélgetünk ezerrel, hogy milyen okos volt a Zsiga, hogy az A4-esen vitte a reptrérre és nem az A44-esen, amit a nőszemély akart. Pik-pak fenn van a bőrönd, megvan a beszállókártyám és mehetek hugomékhoz, akik már rendesen utalják a repteret akkor. Mivel van még egy óra, lemegyünk a földszintre és a Burger Kingnál eszünk valamit. Útközben az Amex-es csajszi még megkérdezi, hogy sikerült-e intéznem valamit. Igen, sikerült és mutatom a beszállókártyát, miközben megköszönöm a segítségét.

Az repülőút nem volt különös, mondhatnám unalmas volt. A végén három negyed egykor feküdtem le.