2008. augusztus 26., kedd

Állásváltás nélkül másik cégnél dolgozom

A mai naptól fogva másik cégnél dolgozom, anélkül, hogy állást váltottam volna. Ma jött az email, amiben az új főnök az új kollegák nevükben is, üdvözöl az új anyavállalathoz. Új névjegykártyát azért még nem csináltatok. Először kivárnám az egész hisztóriának a végét, bár supervisorom ma megint mondta, hogy nincs okom aggódásra. Hiszem, ha látom.

Ma reggel volt a fél éves értékelés a kollegával, akinek már május végén azt mondtam, hogy jobb lenne, ha más munkakör után nézne. Akkor egy 3 hónapos határidőben állapodtunk meg. Júniusban csakúgy önmagában úgy döntött, hogy nem kell mennie, és nem is keresett állást. Június közepén egy eléggé kellemetlen beszélgetésem volt vele, kb 3 órán át (májusban 2 órás volt a beszélgetés). Eddig a beszélgetéseket egyedül bonyolítottam le, supervisor nélkül. Ma úgy döntött, hogy beüll és meghallgatja miről beszélünk. Megint kb egy órás beszélgetés volt, eléggé fárasztó is volt. Miután távozott a kedves kollega, supervisorom teljesen meg volt döbbenve, hogy milyen stílusban beszélt a kedves kollega. Mindenki más a hibás, ős tökéletesen csinálja, amit csinál. Két, három kérdéssel sikerült már az ellenmondásokat belőle elszedni. Ma döntöttem úgy, hogy tele a hócipő, elkezdem a dosszié készítést, hogy ki tudjam rugni as bizonyos kollegát.

Nincsenek megjegyzések: