2008. augusztus 3., vasárnap

Kaptafák és skatulyák

Többen kérdezték mit akarok mondani a blogom címével. Mi az, amitől független akarok lenni és mitől szabadulnék meg. Tény, hogy ezt a blogcímet elég sok féle módon ki lehet fejteni és megmagyarázni. A cím létrejöttére el kell mondanom egy kis személyes történetet. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, még egy távkapcsolatban voltam egy hollanddal. Ez a kapcsolat már egy ideje nem nagyon működött. Részben a távolság miatt, ami eléggé logikus, de másrészt azért mert az akkori párom nagyon erősen próbált beskatulyázni és én meg nem mertem visszaszólni, mert nem akartam megsérteni. Ezeka kröülmények alatt jött létre a blogom.

Röviden, annyit akar mondani a blogcím, hogy nem vagyok már hajlandó mások által felállítot skatulyákba bepréselnem magam. Azt se bírom, hogy ha valaki engem próbál ráfeszíteni egy kaptafára, ami abszolút nem hozzám passzol. Ilyenkor nagyon kevés türelmem van az illetővel és simán elküldöm valamilyen melegebb égyhajlatra. Csak annyit kérek, hogy fogadjanak el az emberek, úgy ahogy vagyok. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ha hibát ejtek, akkor nem szólhat senki. Én is csak emberből vagyok. Ráadásúl nem itt Magyarországon nevelkedtem.

Ezzel meg nem akarok menetegetőzni, de mondat: "most Magyarországon vagy" nem más mint egy beskatulyázási kisérlet. Ez számomra azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül a "magyar" módon kell működni. Egyrészt, nem biztos, hogy létezik ilyesmi, másrészt nem biztos hogy az feltétlenül a jobb mód.

Eddig elég keményen meg akartam mindenkinek felelni. Rájöttem, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni, mert akkor magamnak nem felelek meg. Pedig ott kezdődik: az embernek először önmagának meg kell felelnie. Utánna tudatosan ki kell választania azt a kis csapat embert, akinek meg akar felelni. Nálam az a Drágám, a családom és egy-két jó baráat, aki képes engem úgy elfogadni, amilyen vagyok. A függetlenség és a szabadság nem abból áll, hogy senkivel sem számolunk, hanem abból áll, hogy mi magunk döntjük el kinek akarunk megfelelni.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

részemről a "most Magyarországon vagy" nem skatulyázási kísérlet volt, csupán jelezni szerettem volna, hogy itt az emberek valószínűleg másként működnek, mint Hollandiában. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Neked is így kell működnöd.
mindenesetre, ha valaki kurvának áll, nem árt, ha ismeri a kurvaság szabályait és alkalmazkodik hozzájuk.
(mielőtt ezt is rosszul dekódolnád, nem Te vagy kurva, ez csak hasonlat volt)
j

Névtelen írta...

Ha valaki képes téged úgy elfogadni amilyen vagy, akkor már nem is kell megfelelni! :)) Én örülnék, ha maradnál olyan, mint amilyennek megismertelek. :)))

Pitypang írta...

Nagyon tetszik az utolsó gondolat. Nem teljesen újszerű, mondhatnám közhely, de MEGÉLVE teljesen más. És azt hiszem, tőled megélve hallom. :)))