Van egy kollegám. Tegnap este beszéltem vele, mielőtt haza akartam volna menni. Egy pár héttel ezelőtt nagyon lelkesen elkezdett az új poziciójában dolgozni, csak szerencsétlennek az a pech-je hogy aki betanítja egyik legnagyobb bunkó hülye akivel valaha dolgom volt. Mondhatom hogy a bunkóság csúcait járja. Az eredmény: a kollega teljesen elvesztette a lelkesedését és más munka után keres.
Miért vesztette el a lelkesedését? Szerintem főleg azért mert úgy érzi hogy nem foglalkoznak vele. A munkáját nem mondták el neki kellő képen. Mondtam neki hogy szívesen segítek neki, mivel arrol is panaszkodott hogy nem érte hogy mit kell csinálni, stb. Én már hónapok óta nagyábol ilyen fajta munkát csinálok, úgyhogy tudok valamiben segíteni. De közben azon is gondolkozom hogy ez tényleg az én munkám? Az én feladatom lenne hogy a kollegáimnak a lelküket ápoljam? Szerintem ez inkább egy menedzseri feladat. Az (szerencsére) nem vagyok. Azon gondolkozom hogy majd próbálom rávenni hogy menjen el a menedzseremhez és mondja el neki hogy hogy bánnak vele. De attol félek hogy nem akar, nincsen már arra ereje. Tegnap este már nagyon kedvtelennek tünt. A dolog amin a legjobban csodálkozom hogy csak 3 hét után már elege van. Majd a következő napokban ki fog derülni mi lesz. Rajtam nem fog múlni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Azt gondolom, a kolléga nem igazán oda való... Ha három hét alatt elmegy a kedve, talán nem is gondolta komolyan, hogy nálatok akar dolgozni. Talán nem volt jobb lehetősége. A lekiápolás jó dolog, de csak akkor, ha nem szolgálsz te magad is rá. A menedzserek pedig csak a bónuszukkaltörődnek...
Megjegyzés küldése