Üdvözlet Belgiumbol

Itt Mechelenben ma nagyon jó idő van. Kissé olyan vagyok már mint egy vándor. Minden nap egy másik iródban dolgozom. Tegnap relatív időben mentünk el az irodábol. Az ottani kollegánk (egyik kollegám ott van most tréningen) meghívott egy vacsorára. Este 7-re volt megbeszélve az étteremben. Ott is voltunk időben ;-) A holland (éttermi) konyhára (ha létezik egyáltalán ilyen) az jellemző hogy kevés, színes, de kevés. Három fogás volt, mindenegyik nagyon ízletes volt. A végén fél 11-kor mentünk el. A kollegám haza felé ment (még majdnem egy órás út volt előtte), én meg magyar kollegámat vittem a szállodájába. Csak ennek a tervnek volt egy bukkanója: a kollegám bennt a központba lakik egy szállodában - a vöröslámpás negyed közvetlen közelében. Nem tudom hogy kerültűnk oda pontosan, de a végén, negyed 12-re letettem a szállodája előtt. Én meg akkor mehettem vissza a szállóhelyemre. A királyi palota mellett mentem el (az előtte lévő térén a búcsú már nagybol ment (a királynő születésnapja alkalmábol). A palota mögött meg a Westerkerk (Nyugati Templom) felé mentem. Egyébként, annál a templomnál van a műemlkék a nácik által a külömböző koncentrációs táborokban eltoloncolt melegekre. Amsterdam nyugati részében meg hirtelen nagyon eltávedtem, de végre a körútra sikerült felmennem. A történet vége az volt hogy fél egykor voltam az ágyamban. Útközben meg a gondolataim megint Pesten jártak. Valahogyan nagyon könnyen oda repülnek a Schatzihoz. Azon gondolkoztam hogy szívesen megmutattam volna neki ahol járok ezekben a napokban. De hiába, Őneki is dolgoznia kell, és nekem is.

Ma reggel megint 6-kor szólt az óra. Észre veszem hogy kezdek egy kicsit fáradni, mivel csak 5 percel 7 előtt voltam a kocsinál. Az út Rotterdam keleti részéig csak egy 25 perc volt. Onnan tovább mentem Antwerpen felé. Antwerpen előtt, nyolc óra táján, dugóba kerültem és csak 9-re értem be az irodába. Meg voltak a beszélgetések és most itt a 6. emeleten dolgozgatok. Túl sok kedvem nincs, agyam megint Pesten jár és megint kezdem utálni a francia billentyűzetet...

Amsterdam mellett vagyok

Ma reggel ugyanakkor ébredtem mint tegnap. De ma próbálkoztam egy reggelivel is, ami nem teljesen úgy ment ahogy kellett volna. Valahogy mostanában az étvágyam sokkal kisebb mint régebben volt. Édesanyám a hugomnak küldött kalácsot és abbol vágtam egy szeletet, megkentem margarinnal is kiültem a kertbe. Fél hétkor már nagyon jó idő volt, madarak csicseregtek. Volt egy kis bírkózás a macskával... a macska majdnem győzött ;-) A kalácsot csak félig tudtam megenni, úgyhogy bepakoltam egy konyhapapírba és magammal vittem, beültem a kocsiba és indultam (ez 6:50-kor volt). A napkelte nagyon szép volt, de a forgalom már elég erős volt. Volt hogy itt-ott már majdnem bedugult az autópálya. Közben a kocsiban ment a rádio. Tovább nem volt semmi különös, csak egyszer tévedtem el az Amsterdam-i gyűrűn, tovább szaladtam az egyik kijáratnál. A végén 7:50-re értem be. Közben fél tíz van és már négy riportot csináltam és küldtem ki... Jó ez a korai ébredés, legalább halad az ember a munkával. Holnap elvilég még korábban kéne kellni, mivel Belgiumba kell mennem. Ott tízkor lesz az első megbeszélésem

Megérkeztem

Sziasztok!

Mindenkit üdvözlök Cappelle a/d IJssel-böl (nem Capella). Ez egy városka Rotterdam peremén. Nemtom mikor fog ez felkerülni, mivel direkt korábban indultam hogy legyen időm írni egy kicsit. De negyed óra múlva már egy megbszélésen kell résztvennem. Elkezdem és majd észre veszem mikor kerül fel. Tegnap nem mondhatnám hogy unatkoztam. Reggel fejeztem be a pakolást, közértbe is kellett még mennem. Benn az irodában (11-re értem be) meg egy sürgős munkna várt. A végén fél kettőkor indultam a reptérre. Az eredeti terv az volt hogy dél környékén megyek.

Ferihegyen minden zökkenésmentesen ment. Telefonon még egy-két emberrel beszéltem a váróban. Aztán meg rábukkantam egy régi ismerősre. Vagyis, szüleim ismerék őt, én csak egyszer, kétszer láttam. Ő egy tüdőorvos, aki magyar származású, de egész életében Hollandiában doglozott. A holland kórházban nyugdíjba "kényszerítették" 62 éves korában. Most részidőben Magyarországon dolgozik egy tüdőgondozóban. Jól eldumáltunk a váróban és repülőn is. A majdnem 2 óra csakúgy repült. Május elsején megy Chilibe egy hétre, szegényke... ;-) Egyik barátuknak az esküvőjére. Nagyon sok dolog szóba került. Az Amsterdam-i reptéren elém jött az ex-párom (akivel szakítottam egy pár hete. Ez most a hétvégén tisztázódott le) és elmentünk dumálni egy kicsit. Este felé mentem a hugomhoz, Hágába, de útközben bementem az egyik városba, ahova egyetemre jártam. Egyébként több mint 20 évet ott a kozelben éltem. Láttam a régi gimnáziumomat, meg a helyeket ahol régen járkáltam. Ahol az osztálytársaimmal jártam bulizni, néha, stb. Az emlékek csakúgy özönlöttek, mint egy csunami.

Ma reggel 6:20-kor keltem és 6:40-kor indultam el az irodába. Amszterdam felé akkor már 10 km-es dugó volt, úgyhogy holnap még korábban kell indulni, vagy másik útvonalon Amszterdamba menni. Ide Capelle-be elég gyorsan voltam. Már 7:10-kor az ajtó előtt voltam, de nem tudtam bemenni, mivel valami probléma volt a beléptető kártyával. Remélem holnapra az rendeződik, amikor Amsterdamba kell mennem. Alig volt szabad percem ma. Sok itteni kollega hallotta hogy itt voltam és ide jöttek dumálni, ismerkedni. Több meghívásom is volt elmenni ebédelni. De mind ebben a zűrben, ott a háttérben, ott volt a Schatzi. Mint ha érezném itt körülöttem. Nagyon furcsa, de egyben valahogy nyugtató érzés hogy még itt is érzem őt, még ha nem is gondolok rá (bocsi). Ezt már egy pár napja érzem, egyébként. Már múlt vasárnap óta mintha érezném a jelenlétét. Van hogy álmomba is ott van. Most 18:44 van, még gyorsan egy-két dolgot megnézek interneten (Schatzi és Shiva blogját) és megyek a hugomhoz. Marha éhes vagyok!

Völgyek és hegyek

Ma nem volt túl sok időm írni és most se lesz túl sok, mivel be kéne pakolni a bőröndömet. Korán kezdődött a napom. A Lászlóban nem volt semmi gond. Nelli nővér volt ott és mint mindig profi módon megszúrt. Mivel most már kezdődik látszani hogy egy bizonyos helyen már agyon vagyok szúrva, most magasabban szúrt a vénába. Érdekesen nézz ki egyébként. Majd a jövő évben ezután csak a jobb karomat fogom adni. Pihenjen a bal karomban a véna egy kicsit. Vérvétel után szaladás az irodába, mivel 8-ra várt a tanárnő a vizsgával. Kicsit csúsztam ki az időböl, de az nem csoda, mivel keresztül kellett vágtatnom a városon, ami kész öröm csúcsforgalomban. Közben meg reggeliztem. Vérvételkor a Nagyváradtéren szoktam venni két rétest (általában egy almást és egy barackost) és egy Cappy-t. Ezt valahogyan a metrón meg szoktam enni. Ma nem sikerült végezni mielőtt a Ferenciek terére értem volna. A buszmegállóban ettem meg a maradékot. Közben egész reggel meg reménykedtem abban hogy a Schatzi-vel fogok összefutni a reggeli utás alatt. Ez sajnos nem jött össze. Ez nem tett túl sok jót a kedvemnek, de megembereltem magam. Ott volt a vizsga még. Elővettem a tankönyvet és próbáltam még egy kicsit tanulni. Nem nagyon ment. Közben 8:10 felértem a teremben ahol lenne a vizga: a kollegám még nem volt és a tanárnő meg épp kiment valami innivalóért. Leültem, vagy inkább ledobtam magam a székbe, kicsit dumáltam a tanárnővel és lassan elkezdtem a vizsgát írni. Nem mondhatom hogy teljesen ott voltam, de minden kérdésre feléltem. A szövegértés számomra könnyű volt. Egy cikk ami arrol szólt hogy a Francia Nemzeti AIDS bizottság (valahogy nincsen véletlen...) írt egy riportot amiben azt állítják hogy talán jobb lenne legalizálni a kannabisz használatát (most nem akarok vitába kavarodni erről a témárol). Csináltam egy-két hülye hibát mivel nem olvastam jól el a feladatot. Az utolsó feladat meg levélírás volt. Az nagyon nem ment nekem. Tele volt hibával, de valahogyan nem tudott annyira izgatni az egész. Később a tanárnő azt mondta hogy a 66% valószinűleg megvan (minimum 60%-ot kell szerezni hogy finanszírozza a cég a nyelvtanulást). Onnantol nagyában hidegen hagyott már a vizsga.

Vizsga után szalladtam le, a helyemre. Az első dolog az volt hogy néztem írt-e a Schatzi. Nem írt... Kezdtem aggódni hogy történt a valami vele. Megijjedt talán valamin amit írtam a hétvégén? Vagy csak nagyon el van havazva a munkahelyén. Közben a munka se tett jót a kedvemnek. Annyira gányos volt az egész hogy azon is felhúztam magam. Délre már annyira rossz volt a kedvem hogy egy-két kollega nem is jött közelembe. Ha rossz a kedvem, az nagyon látszódik az arcomon (nem lennék jó színész). Kis sms-ezés után a Schatzi felhívott. kedvem mindárt ugrás szerűen javúlt. Kicsivel több mint egy negyed óráig beszéltünk. Eközben egyik kollega elgyalogolt előttem. Kér órával előbb mint nagyon tüskés kedvemben látott, most meg fülltöl-füllig vigyorva látott. Szerintem azt gondolta hogy megbolondúltam mert úgy húzott le cigizni...

A nap végén egy kellemes meglepetés ért. Végre összeszedtem magam és bementem a menedzseremhez hogy megkérdezzem hogy van-e hír fizűemelésröl. Volt! Majd hanyat estem, még jó hogy ültem amikor mondta. Az átlagnál magasabb fizetést kaptam és úgy indokolta hogy mindig nagyon sokat dolgozom, sokat szoktam tréningelni a kollegákat, itt Pesten és Indiában és még az is hogy a kintiek nagyon dicsérnek. Hát mindenképp érdekes hétfő volt. Ki is fáradtam benne. Na, szaladok bepakolni.

Vérvétel

Na, mielőtt megyek a Lászlóba vérvételre, van még egy-két percem. Tegnap este valaki kérdezte tőlem hogynem izgulok a vérvétel miatt. Röviden, tömören: Nem. Ha jó az eredmeny, marad a helyzet ami tavaly március óta megvan: egy HIV-fertőzött, aki ellenőrzés alatt van, de egyenlőre még kezelés nélkül boldogúl. Ha meg rossz az eredmény, akkor szembe kell néznem azzal hogy lassan eljönn az idő a kezelés megkezdéséhez. Egyébként tegnap arra döbbentem rá, hogy már 4 hét elmúlt és eddig minden nap bevettem reggel a vitaminjaimat. Ez az automatizmus az egyik feltétele annak hogy, ha gyógyszert kell majd szednem, minél nagyobb siker legyen a kezelésnek. Egy hosszútávú sikeres kezelésnek az egyik titka az hogy az idő legalább 95%-ában a beteg a gyógszereit időben beveszi. Na, szaladok, mert egyébként felborul a mai programom. Nyolcra kell beérnem az irodába a nyelvvizsgára: Qui vivra, verra!

300

Épp most jöttem vissza a mozibol. Nem tudtam koncentrálni és fogtam magam és elmentem a moziba. A film amit végül is megnéztam a 300 volt. Elég nagy benyomást hagyott az a film. Egyrészt mivel a története és üzenete miatt, másrészt avér miatt ami ott frecsogott. Röviden a sinopsis: Xerxes, perzsa király le akarja rohanni Görögországot. Leónidasz, a spártai király nem akar hódolni a perzsa király előtt és emiatt Xerxes bevetti a hadseregeit hogy lerohanja Spártát. Belső okok miatt nem lehetett kivonulni a spártai hadsereggel, úgyhogy csak 300 önkéntes ment. Egy rövid leírás itt található.

A tanúlság amit ebböl a filmböl levonok az hogy ha nem harcol az ember az ideáljaiért, el fogja veszíteni őket. Nem harcolni az ideáljaidért mindig könnyebb. Érthető, mivel ha harcol az ember az ideáljaiért van mit veszítenie. Ez az ár akár nagyon magas is lehet. De az egész történelemban vannak emberek akik ezt (szerencsére) megcsinálják. Kiállnak az ideájaikért és ezzel mindenkinek jobb életet biztosítanak. Remélem hogy amikor rám kerül a sor, én is olyan tudok lenni mint Leónidasz.

Telefon

Épp most fejeztem be egy negyed órás telefonbeszélgetést édesanyámmal. Szerintem ez volt az egyik legnehezebb telefonbeszélgetésem valaha. Az édesanyámnak erős gyanúja van hogy mi a helyzet velem. Nem mondtam se bút, se bát. Honnan tudja, tudhatja? Szerintem az apám miatt... Néha, amikor feljönn vidékröl mert itt Pesten van dolga, nálam alszik. Szokott kutatni a dolgaim között, számítógépemben. Ma több dolog miatt volt szomorú. Egyrészt hogy hónapokig nem voltam templomba (mondtam hogy ma reggel voltam). Egy másik dolog amitöl retteg hogy HIV-fertőzött vagyok. Erröl nem mondtam neki semmit, de attol tartok hogy errol hamarosan beszélnem kell majd vele. De ehhez előbb meg szeretném várni a most hétfőre esedékes vérvételnek az eredményét. Ha őszintén mondom, most azért egy kicsit rettegek attol hogy majd mi lesz ezután. Hogy fogja majd feldolgozni? Mi lesz az első reakciója? Hogy fog hozzáállni? Nem tudom. De ez a plusszgond is belefér... Majd egyenként kell majd megoldani a problémákat. És, ahogy édesanyám mondja: majd a sírban lehet pihenni.

Mai első sikerélmény ;-)

Sikerült! Voltam a templomban. Meghallgattam a püspök úrat. Nagyon értelmeseket mondott, de azon nem csodálkozom, mivel a püspök úrat egy nagyon értelmes embernek tartom. Ami szintén nagyon jól esett, az volt hogy egy zsoltárral kezdtük. Ma reggel a 84. zsoltár volt. Az első verse volt a kezdő ének, a 6. vers meg az isztentisztelet záró éneke. Szerintem jó volt hogy mentem. Kicsit lenyugodtam bizonyos területeken. Miközben haza mentem - sütöt ezer ágra a nap - észre vettem hogy a kis nyavalyáim kevésbé zavarnak ha mozgásban vagyok. Már több mint egy hete fáj a derekam, néha alig tudok felállni. De ha gyalogok nem zavar annyira. Az ekcémám mostanábban is valahogy lenyugodott. Csak a hajam alatt van még több seb és nagyon sok pattanás. Van amikor fáj az is, de az is majd egyszer elmúlik. Ami viszont nem volt túl kellemes amikor visszajöttem, az volt hogy nem mertem fingani. Tegnap elég erőteljesen előjött egy aranyér. Emiatt most hasménesem van. Tegnap este eléggé szórakoztató volt ilyen szempontbol. Szerintem vagy 5-ször voltam a legkisebb szobában. Úgyhogy teljesen egyett tudok érezni a Shivával. Nála most a gyógyszer mellékhatásai elég erősen előjöttek, ahogy kiveszem a blogjábol. Shiva, egyet érzek veled!

Miközben húztam haza, gondolkoztam azon hogy mi lenne ha kimennék a Margit szigetre tanulni. Kiülni a napra és ott magolni. Szerintem meg fogom kocskáztatni, csak még ki kéne gondolni egy mellékhelységstratégiát. Ja, meg meg is kell ebédelni. Ma olaszt fogok főzni, de magyarosan tejföllel. Tegnap vettem a közértben egy negyed kilo tortelloni con ricotta e spinaci-t. Tegnap ettem meg a töltött káposzta végét, amit az édesanyámtol kaptam. Ahhoz egy nyolcad liter tejfölt ettem meg. A tejföl másik nyolcad literje most szépen a tortelloni-nál fogom felhasználni. Fogyóznom kéne, de most azért is meg fogom enni azt a 20%-os tejfölt :-D Ha legyen lúd, legyen kövér... ;-) Jövő héten nem is tudom még hogy ilyenkor hol leszek. Sokkal több értelmeset nem tudok mondani. Nem hogy amit itt fenn írtam annyira értelmes lenne. Na jó, megnyomom a "Publish"-gombot és megyek főzni.

Vasárnapreggel

Ma reggel már fél hétkor kezdtem ébredezni. NEM akartam még felkellni. Nem voltam még lelkileg felkészülve a mai nap eseméyneire. De ez van. Az idő nem vár senkire, semmire. Ő csak halad előre. Közben itt eszem a harmadik tábla Rumos-mazsolás csokit. Az utóbbi napokban már mint ha drog után szaldnék, úgy vágyom a csoki után. Nem vagyok rosszkedvű, depressziós sem. Mondhatom hogy jó a kedvem, főleg ha összehasonlítom azzal a hetekel amikor szedtem a Lariam-ot, profilaxisként a malária ellen, amikor Indiában voltam. De a gondolataim megint minden felé szálnak. Szóval, sikerült mareggel még két órát félálomban ráhúznom. Gondolatba visszamentem nyolc napot, és az aznapi ébredésre gondoltam vissza. Közben meg a Bartók rádió a fülemben szólt. Amikor meghallottam az orgonazenét arra gondoltam hogy talán nem is lenne rossz ötlet ma benézni egyik templomba. Lehet hogy elmegyek a Nagyváradtéri Református templomba. De a Budafoki sem rossz, vagy az Október 23.-ai úton lévő Református templomra is gondoltam. A Rákospalotai kicsit messze van ma reggelre. Ha oda szeretnék menni, akkor kicsivel jobban fel kéne készülnöm. A Böszörményi útiba is elmehetnék. Kiváncsi leszek hogy melyikben fogok kikötni, mivel én sem tudom még :-) Egy pár nap múlva indulok ki. Egyrészt van kedvem, másrészt meg abszolút nincsen. Az előbb teregettem ki a zoknijaimat. A háztartás még szalad és ma kéne készülni a holnapi szintfelmérő vizsgára. Állítsa már valaki le az időt!

Érzelmi hullámvasút

Már nyolc napja hogy megismertem a Schatzi-t. Nagyon boldog vagyok hogy megismertem Őt. Azzal hogy létezik, hogy megismerhettem, hogy beszélgethettem vele, hogy átölelhettem, hogy a buskiját megsimogathattam nagy örömöt okozott nekem. Remélem hogy neki is okozhattam örömöt a múlt napokban. Még nem volt sosem hogy ilyen gyorsan megismertem valakit. Majdnem mindig úgy volt hogy napokig, hetekig, hónapokig beszélgetek emberekkel, ismerkedek. Schatzi-val most egy pár óra alatt lezajlott. Én se tudtam mi történik. Szerintem Ő se tudta nagyon hogy most mi történik. Közben meg a gondolataim mindenhol járnak. Általábban a kollegáim azt szoktám rám mondani hogy mindig pörgök. Most az agyam annyira pörgöt a múlt napokban, hogy nekem is sok... ;-) Nem is tudom nagyon leírni hogy hol járt az agyam. Az egyik pillanatban vállamra dobom és viszem magammal. Másik pillanatban megvárnám azt a pillanatot hogy magátol hozzám jön. Egyik pillanatban meg nyomulnék, másikban meg tartom a tisztességes távolságot. Amikor megjönn a reklám ímél a SkyEurope vagy a WizzAirtöl, automatikusan kezdek tervezni utakat. Egy fél perc után abba is hagyom, mert nem kényszeríthetem. Nem kérhetek tőle többet mint amennyit adni tud. Nem lenne fair tőle többet kérni, többet követelni. De mégis, amikor a közértben vagyok azon gondolkozom milyen lenne ha együtt mennénk vásárolni...

Már lassan teljesen olyan leszek már mint egy vihancoló rakott szoknyás csitri - ezt a kifejezést a Schatzi-tol loptam... - a kedvenc énekese koncertjén. Néha már arra vágyom hogy olyan legyek mint egy hegyi tavacska, víze mint a tükör olyan sima. Kék menny, fehér felhők tükröződnének bennem és minden nyugodt és békés lenne. De aztán rájövök hogy én inkább pörgös vagyok, menjen az élet. Tomboljon a vihar - egyébként imádok sétálni nagy viharokban. Ahogy azt már írtam a héten, az életet a változás, növekedés jellemzi. És mind eközben a perceket amiket eddig kaptam Schatzi-tol jobban őrzöm mint a legnagyobb kincset. Ezeket már senki se tudja elvenni tőlem.

Struccpolitika

Ma is bent vagyok, mivel elvileg munkanap a mai nap. Annak ellenére alig vannak bent ma. Jó nyugis nap van. Ma reggel azzal kezdtem hogy mostam egy adagot. Jövő héten majd indulok, és, hát, a tiszta ruha nem lenne rossz... Ja, meg el is kellett szaladnom a közértbe, mivel a hűtőm már teljesen kiürűlt. 10-re értem be, ami szerintem korrekt időpont egy ilyen napra. Közben lezseren dolgozgatok és írogatok. Tudom hogy ma és holnap a Schatzi nem fog írni, de én akkor még tudok írni.

Tegnap olvastam a Shiva blogjában. Nem értem a politikusokat. Egy elég csekély, kis befektetéssel (ha jól emlékszem kb 4 millió forinttal) elég erőteljesen lehetne javítani a háziorvosok ismerettein a HIV és AIDS-el kapcsolatban. Valljuk be, az most itt Magyarországon elég rosszul van megoldva. Szerintem a háziorvosnak van az egészségügyben egy kúlcsszerepe. Általábban ott kötnek ki az emberek ha van valami bajuk és a háziorvosnak egy kicsivel többet kéne tudniuk a minimumnál. Hollandiába vannak HIV-fertőzettek akik a saját haziorvosukhoz járnák kezelésre és azok a háziorvosok elő is írják ezeknek a betegeknek az antiretrovírális gyógyszereket. Ez, szerintem, lenne a normális dolog. Nem ami most itt Magyarországon van hogy az egész országra, van egy kórház és két orvos akik foglalkoznak a HIV-fertőzettekkel. Ilyen szempontbol Románia még jobb állatpotban van. Csiáltam egyszer egy táblázatot, amibe a közép-Európai országokra meg volt hogy hány beteg van egy orvosra. Az országokrol amiröl tudtam, Magyarország volt a második legrosszabb ilyen szempontbol. Azt hiszem csak a Letteknél volt az hogy még több beteg volt egy orvosra. Románia és még Albánia is simán megelőztek minket ezzel a rátával. (Ammenyiben érdekel titeket ez a lista, előbányászom egyszer.)

Ha lenne ez a háziorvos továbbképzés, akkor minimum azt lehetne elérni hogy vidéken és Pesten egyaránt az orvosok jobban figyelnének a betegükre és előbb szólnának ha valamit sejtenének. Ez a döntés hogy az Egszségügyi Minisztérium nem támogatja ezt a programot (!), teljesen érthetetlen számomra. Ez egy olyan program ami, szerintem, alapbol beletartozik az Egszségügyi Minisztérium feladatkörében. Az egészség és az egészség megőrzéséhez szorosan hozzákapcsolódik a prevenció. A prevenciónak az alapja meg az információmegosztás és minél szélesebb körben eljuttatása. Ez idővel egy megtérülendő befektetés.

Csak kis kiruccanásként nézzük is meg hogy a szó "miniszter" mit is jelent? A szó minister latin eredetű és azt jelenti hogy szolga. Ez a megnevezés onnan jött hogy szolgálták a királyt, császárt vagy fejedelmet az ország kormányzásában. Sem több, sem kevesebb. Itt található egy latin-magyar szótár. Szerintem egy ministernek nem az a feladata hogy versenyezzen más miniszterrekel hogy kinek van a legtöbb öltönye, vagy kinek van a legdrágább órája, vagy más ilyen. Egy minister feladata az hogy szolgája a népet, országot és csinálja a dolgát. A Római Köztársasság idejében egy kormányzó (a konzulok) nem is kapott fizetést a munkájáért. Bocsánatot szeretnék kérni hogy megint holland példát hozok fel, de ott a miniszterek biciklin járnak be dolgozni, amennyiben Hágában laknak. Az is lehet hogy én vagyok túlságosan idealista. Előfordul, én sem vagyok tökéletes.

Ezzel a döntéssel, hogy nem ad anyagi segítséget az Egészségügyi Minisztérium erre a programra, szerintem struccpolitikát folytat. A törnénelemböl lehet tanulni hogy a struccpolitika nem bevállt módszer a problémák megoldásához. Problémák nem szünnek meg, csak azért mert nem akarjuk őket látni vagy észre venni. Sőt, ilyenkor úgy szokott lenni hogy a problémák elhatalmasodnak és idővel sokkal több energiába, munkába és más erőforrásokba kerül őket megoldani és rendbe rakni. Nekem az az erős gyanum hogy Magyarországon van elég ember van aki HIV-fertőzött és ezt nem is tudja magárol, mert nem volt szűrésen. Nem megy el, mert nem gondolja hogy veszélyeztetett csoportba tartozik (nem használ intravénás drogot, nem meleg, stb), vagy nem mer elmenni szűrésre, nem tudja hogy el lehet menni, és tovább. Ezzel hogy túl kevés információval szolgál a kormány, speciel az érintett minisztériumok, az én szememben, veszélyeztetik a lakosságot.

Sokkal többet is tudnék írni, írtam is, de ki is töröltem. Egyrészt mert kicsit túl indulatosnak láttam, másrészt, be kell fejeznem ezt. Van munkám amit be kell fejeznem. A végén a megélhetőségem a munkámtol függ.

Nem unatkozom, de nem is csinálok semmit...

Most sikerült csak leülnem a gépem mögé, pedig már negyed kilencre bennt voltam az irodában. Fél kilencre indultam el a nyelvórára, de közben volt mit inéznem is, úgy hogy csak három negyed kilencre értem fel. Készülődtünk a hétfői szintfelmérő vizsgára. Az lehet hogy bottrányos fog lenni, mivel a nyelviskolán egy felsőfokú vizsga készült, pedig közép fokra készülődünk. Legalább a tanárnő mondta hogy erre készülődjünk fel. Majd meglátjuk mi lesz. Még nem tudom hánykor lesz a vizsga.

Még a tanárnő se tudja még mikor lesz. Közben meg nem nagyon van kedvem holnap is bejönni, de mivel a múlt napokban nem igen csináltam amit akartam volna megcsinálni, holnap megpróbálom a lemaradásomat behozni. Jövő hétre meg kell lennem vele. Közben a Schatzi meg állandóan a fejemben kering. Akkor bukkan fel amikor nem várom. Hát, Ő már csak ilyen :-D

Dicséret oda-vissza

Bőven lenne mit csinálnom itt az irodában, de valahogy nemtudok mostanábban egyröl kettőre jutni. Ma reggel volt egy másfél órás beszélgetésem a kinti főnökömmel (egy óra helyett). Az nem is volt rossz. Elvileg mindenki kint nagyon megvan elégedve a munkámmal. Amikor ezt hallottam ez nagyon jót tett. Megint felbukkant az hogy a kinti főnököm azt szeretné hogy csoport vezető legyek. Az itteni menedszerem ezt nem nagyon pártolja, mert szerinte már így is túl sokat dolgozom. Én meg úgy vagyok hogy élvezem amit csinálok és az ad is energiát hogy bírjam. Meg arrol is volt szó hogy van egy negyed éves utazási keretem. Negyedévente maximum kétszer utazhatok ki, probléma nélkül. Még azt is megkérdezte a kinti főnököm hogy mit szólnék hozza ha a jövőben lenne munkahelyem kint...

Ma is a Schatzi a blogját napközben többször is meg szoktam nézni. Valahogyan nemtudom őt a fejemböl kirobbantani. Ilyen szempontbol hasonlít rám amikor mDe minden alkalommal ha valami újat ír, vagy leröhögöm a gatyámat, vagy elgondolkozom azon amit írt. De minden alkalommal a blogja olvasása után jó kedvem támad. Közben kéne foglalkoznom is az utammal. Jövő héten indulok, kéne még mosni, ajándékokat venni, stb. Röviden készülődni. De sincsen most túl sok kedvem. Meg kéne emberelnem magam.

Ja, most jutt eszembe. Meg kell csinálnom a francia házimat. Holnap reggel órám lesz és a héten nem csináltam még semmit sem. A holnapi feladatok közé tartozik hogy aktívkodni és passzívkodni kell külömböző igeidőkben. Na jó, megyek még egy kakaóért és csinálok valamit.

Bénító gondolatok... (Mégis csak kirakom)

Ma reggel kb fél óráig fenn volt az a szöveg, amikor bejöttem mégis visszavontam. De úgy döntöttem hogy még is kiteszem. Azért vontam vissza mert a villamoson végiggondolva túl sírós, panaszkodós szövegnek tünt nekem. Most meg mégis azt döntöttem hogy azért is kiteszem, mivel amikor ezt írtam, ezt így gondoltam. Talán én is hajlamos lennék a szichzófréniára, mint a Schatzi? (Ez egyébként csak irodalmi kérdésként teszem fel. Nem várok senkitöl sem semilyen féle választ.)

Épp most ébredtem. Úgy ébredtem hogy az agyam a "mi lenne ha" vagy a még veszélyesebb "mi lett volna ha" állapotban volt. Az egyik dolog amitöl külömbözik az ember az állatoktol az hogy az ember képes végig gondolni az alternatív helyzeteket is, bár meg kell jegyeznem hogy nem rég olvastam hogy egyik emlős fajtánál is bebizonyították hogy képes erre. Ennek a képeszségnek vannak jó oldalai, mivel elvileg végig tudná gondolni az ember bizonyos dolgokat, ahelyett hogy csakúgy feje után megy, de vannak ennek a képeszségnek hatúlütői is. Lebényíthatjak az illetőt olyan szinten hogy már nem is nagyon tud mit csinálni. Talán egy elég jó példa az a gondolat hogy mi lenne ha megnyerném az ötös lottót. Ezt a gondolatot már én is teljesen végig zongoráztam. Van egy-két ember aki tudja hogy mit tennék, de ez most nem a lényeg. Az a lényeg ha valaki túl sokat ezen gondolkozik lebénúlhat, mivel percról percre várná a páncélkocsikat. Egy másik gondolat ami nálam ritkán felbukkan az a gondolat hogy mi lett volna ha nem ismerem meg azt a bizonyos ürgét 2004 karácsony táján. Akkor milyen lett volna az életem? Egyrészt könnyebb lenne, másrészt meg nem szereztem volna meg ilyen tapasztolatokat és nem ismerkedtem volna meg ennyi értékes és érdekes emberrel.

Múlt héten is megismerkedtem valakivel akit elég rövid idő után nagyon kedvelek. Vele kapcsolatban is felbukkanak a "mi lenne ha" gondolatok. Mi lenne ha előbb ismerkedtünk volna, mi lenne ha később ismerkednénk meg, és így tovább. Annak ellenére hogy van a gondolatok között eléggé szórakoztató, ezek a gondolatok is teljesen feleslegesek és képesek lebénítani. Ez nem jó, mivel az élet a haladásrol, változásrol, fejlődésröl, növésröl, és hasonlókrol szól. Az élet nem sztatikus, konzervált vagy áll a helyében. Ez az utóbbi inkább jellemző a halálra. Bennem még túl sok energia van ahoz hogy hallott legyek. Most ezekkel a gondolatokkal nem akarok foglalkozni, mivel amit fontosabbnak tartok az hogy fejlődjek, tanuljak... röviden: éljek.

És most meg megyek az irodába dolgozni. A pénz nem repül be az ablakon.

Visszatért lelkesedés?

Ma délután elmentem ahhoz a bizonyos kollegához, akiröl ma reggel írtam. Tegnap megbeszéltük hogy ma fogok neki segíteni és megmagyarázni amit nem értet eddig. Voltam ott egy órát, másfél órát és nagyábol átvettük amit a kinti tréner neki "tanított" egy héten keresztül. Kiderült hogy nem is nagyon tanított a kinti tréner mert amikor magyaráztam neki, nagyon hamar belejött a kollegám a dolgokba. Állandóan azt mondta hogy: ja, így van? Ezt nem is mondta el... meg ilyeneket mondott a kollegám. Amikor neki elfogytak a kérdései mondtam neki hogy nézze át amit eddig vettünk és hogy holnap bátran zaklasson a többi kérdéseivel. Elvileg holnap is megint irodában lesz a kinti trénerje. Kíváncsi leszek hogy szóban fog-e állni kollegámmal, mert aa múlt hetekben teljesen ignorálta őt.

Amikor közben vissza mentem a helyemre, ott várt megint vagy 6 e-mail. Köztük egy meghívó egy személyes beszélgetessel a kinti főnökömmel. Holnap és péntek reggel itt van Pesten. Egy órán át szeretne velem beszélni. Nos, erre is eléggé kiváncsi vagyok mirölt szeretne egy óráig beszélni velem. Igaz, múltkor, mielőtt mentem Indiában, akkor simán egy másfél két órát elbeszéltünk.

Mielőtt haza mentem volna, beugrottam még a menedzseremhez. Megmondtam hogy foglalkoznia kéne a kollegámmal egy kicsit, mivel gond lehet. Kiderült hogy holnapra már megbeszéltek egy találkozót. Délután ott volt a kollegámnál és a kollegám mondott valamit hogy nem megy túl jó a munka átadása. Lehet hogy a tegnap este beszélgetésem vele kicsit segített hogy szóljon hogy nem mennek a dolgok ahogy kéne menniük. A végén az számít hogy megoldódik a probléma ami felmerült.

Angyalok a Lászlóban

Ma csak fél napot dolgoztam. Nem terveztem így, de így alakult. Néha ez van, és jobb ha az ember nem húzza ezenn fel magát. Az angolban van erre egy kifejezés ami nekem nagyon tetszik: "Go with the flow." Ebben nagyon sok igazság rejlik. Volt hogy amikor kisebb voltam (több mint 20 éve) hogy nyáron a szomszéd gyerekekkel elmentünk a tengerpartra. Akkor még nem utáltam meg a tengerpartot és nyáron minden nap kinnt voltunk. Biciklin csak egy röpke 20 perc volt ha lassan mentünk. Amikor apály volt, mentünk úszni és volt egy áramlat ami elég szépen elsodort a helyünktöl. Kint az általános iskolákban (vagy csak ahova jártam) már azt tanítják hogy ha egy áramlat elvisz, nem szabad ellene tenni semmit, főleg nem az áramlattal szembe úszni, mert úgyis erősebb nálad. Ez akkor eszembe jutott és kiúsztunk a part felé, miközben hagytuk hogy a sodrás tovább elvitt a part mentén. kimásztunk és a parton meg vissza gyalogoltunk és szerencsére nem fulladt senki se bele a tengerben (ami egyébként nagyon ritka ott).

Ez a bevezetés kicsivel hosszabb lett mint terveztem... de amit mondani akarok vele igaz. Néha nem kell ellenállni a dolgoknak, csak el kell engedned magad (ez nagyon sok területen igaz, munkátol a privát életig, a sportol nemtom meddig...). Ma reggel úgy kezdődött a napom hogy voltam röntgen képet csináltatni az egyik fogamrol (amiböl kiesett a tömés). Ez három negyed tízre meg is volt és indultam be az irodába. Közben meg felhívtam Rózsa növért a Lászlóba hogy kérjek időpontot a tömésre. Amikor végre vonalba kaptam Rózsa nővért alig értett az 4.es metró építkezése miatt a Kálvin téren, de mondta hogy ha nem bánok várni menjek be. Vissza is fordultam is mentem is kifelé a Nagyváradtérre, metróval. Kifizettem a vizitdíjat (majdnem elfelejtettem... még meg kell szokni ezt a dolgot) és mentem a 22. épületbe. A fogászati váróban elővettem a francia tankönyvemet és próbáltam egy kicsit tanulni, de trécselés lett belőle. Kicsit dumáltam egy francia tanárral meg egy asszonyal aki egy pár évig az USÁban élt, régebben. A nyelvvizsga hasznárol is esett szó és hogy itt Magyarországon túlságosan figyelik hogy van-e valakinek nyelvvizsgája és nem azt hogy tudja az illető is azt a bizonyos nyelvet. Közben az asszonyt is behívták. Arra rá, nem sokárra, rám is került a sor. Közben már kicsit ideges voltam, mert az alkalommal azelőtt meg azzal ijesztettek hogy majd gyökérkezelni kell a fogamat, mert már alig lenne dentin a lyuk alja és a pulpa között. Emiatt kellett a röntgen a fogamrol. Kiderült hogy mégse kellett gyökérkezelés. A fogam önmagátol intézkedett a lyuk ellen, azzal hogy másodlagos dentint képzett a fogom. Ez a dentin még ráadásul kökemény is volt. Az egésznek az volt a vége hogy kitakarították a tömés helyét, fertőtlenítették és fehér tömést tettek bele. Nem is kellett fúrni! Közben bederült az ég, de ez nem tudott már hatni a jó kedvemre. Végén egy órára értem be az irodába.

Ja, mielőtt elfelejteném: imádom a fogászati csapatott a Lászlóban ;-)

Mikor lehet feladni?

Van egy kollegám. Tegnap este beszéltem vele, mielőtt haza akartam volna menni. Egy pár héttel ezelőtt nagyon lelkesen elkezdett az új poziciójában dolgozni, csak szerencsétlennek az a pech-je hogy aki betanítja egyik legnagyobb bunkó hülye akivel valaha dolgom volt. Mondhatom hogy a bunkóság csúcait járja. Az eredmény: a kollega teljesen elvesztette a lelkesedését és más munka után keres.

Miért vesztette el a lelkesedését? Szerintem főleg azért mert úgy érzi hogy nem foglalkoznak vele. A munkáját nem mondták el neki kellő képen. Mondtam neki hogy szívesen segítek neki, mivel arrol is panaszkodott hogy nem érte hogy mit kell csinálni, stb. Én már hónapok óta nagyábol ilyen fajta munkát csinálok, úgyhogy tudok valamiben segíteni. De közben azon is gondolkozom hogy ez tényleg az én munkám? Az én feladatom lenne hogy a kollegáimnak a lelküket ápoljam? Szerintem ez inkább egy menedzseri feladat. Az (szerencsére) nem vagyok. Azon gondolkozom hogy majd próbálom rávenni hogy menjen el a menedzseremhez és mondja el neki hogy hogy bánnak vele. De attol félek hogy nem akar, nincsen már arra ereje. Tegnap este már nagyon kedvtelennek tünt. A dolog amin a legjobban csodálkozom hogy csak 3 hét után már elege van. Majd a következő napokban ki fog derülni mi lesz. Rajtam nem fog múlni.

Süss fel nap!

Csoda történt ma... Probléma nélkül hagyta jóvá a főnököm az utamat Nyugat-Európaba. Máskor ez általábban egy többnapos téma szokott lenni, most meg 12 óra alatt megvolt. Mindenki az irodában meg volt hökkenve. Szóval, megint utaznom kell, de szerencsére most csak Európán belül. Ezzel az alkalommal majd jövő héttöl, programtol függően, körülbelűl két hétig távol leszek.

Amennyire is érdekes volt India, nem éreztem magam ott túl jól. Most hogy már egy bizonyos idő elmúlt, az az erős gyanum hogy ez a rossz érzés részben egy gyógyszer okozta. Amikor Indiában voltam, szedtem malária elleni gyógyszert, profilaxisként, vagyis betegség megelőzés okábol. Ennek a bizonyos malária elleni szernek nagyon sok mellékhatása van, többek közt az is hogy depressziót, paranoiát és legrosszab esetben még öngyilkossági hajlamot okozhat. Egy hiteles kérdés az lenni hogy akkor miért szedne valaki ilyen gyógszert. Sajna más szer nagyon nem van és ki akartam zárni a komplikáció esélyét. Szerencsére ez a rossz kedv most kezd elmúlni. Mondhatom is hogy megint kisütött a nap. Részben mert itt a tavasz, ami mindig jó ;-) Másrészt meg azért is mert megismertem egy nagyon jófej scrácot, akivel nagyon jókat és nagyokat tudok dumálni és szórakozni. És a humorunk is hasonló, pedig azt állítja hogy nincsen humora...

Még mielőtt elutazok még el is kell mennem vérvételre. Kiváncsi leszek hogy hagyott-e nyomot és ha igen milyet az a gyógyszer és a lábgyulladásom. A bőrömön, mintha észre venném hogy emelkedik a CD4-számom. Múltkor is ilyen volt a bőröm, akkor 718-rol 962-re ment a sejtszám. Igaz a százalék kicsivel lement. De ami a legjobban érdekel, az hogy mi a vírusszámom. Egy fél éve 238 000 volt, ami szerintem elég magas. De az már javulás volt az előző eredményhez képest, ami majdnem fél millió vírus részecske volt.

Van egyébként még valami ami miatt kicsit ki voltam akadva mielőtt Indiában utaztam. De ezt példáúl a Shivánál is láttam. A fogorvos. Ahova jártam (vagyis egyszer voltam eddig). Azért voltam mivel kiesett egy tömésem és India előtt rendbe akartam rakatni. Mielőtt elkezdte volna a fogorvos a kezelést, ki kelett tölteni egy kérdőívet amiben meg kellett adnom hogy van-e szívbajom, van-e ez, az, amaz meg hogy van-e immunrendszeri rendellenességem. Mindent kitöltöttem, kivéve az immunrendszerre vonatkozó kérdést. Hazudni nem szeretek, de beírni ami van, azt sem akartam. De végül meg is kellett mondanom. Akkor tört ki a pánik. A vége az volt hogy mondták hogy nem tudnak kezelni mert még sok beteget vártak utánnam. Amikor mondtam hogy azért valami kéne, mivel Indiába utazok 3 hétre és nem szeretnék ott lyukas foggal járkálni, berakott egy ideiglenes tömést. Közben menetegőzött hogy a műszert nem tudják sterilizálni, stb. De mi van ha valaki eltitkolja vagy, ami még érdekesebb, nem is tudja magárol hogy fertőzött. Nyugaton az alapfelállás hogy minden beteget úgy kezelik az orvosok mintha pozitív lenne. Szerintem az orvosnak a felelősége hogy kizárja a rizikókat. A végén a Lászlóba kerültem a lyukas foggamal. A kezelés majd utazásom után folytatom.

Még élek :-)

Sziasztok,

Először elnézést szeretnék kérni hogy olyan sokáig nem írtam, de ekég zűrös hetek voltak. Rendszeresen járt a fejemben hogy kéne már egyszer írnom, de valahogy nem jött össze. Ma este rászántam magam hogy írjak valamit. Nem rég jöttem haza az irodábol és még nem akarok menni aludni. Ne ijjedtek meg, nem vagyok (már) annyira stachanovista hogy vasárnap is megyek dolgozni. Azért voltam az irodába hogy megcsináljam a francia hazimat. Hétfő estére eszedékes és jövő héten meg időközi vizsgám lesz a nyelvsulinál. És mivel kb másfél hónapja nem is voltam órán (kb egybe esik a csendes időszakommal itt a blogon), kicsit bele kell húznom. Majd június remélhetőleg leteszem majd a hivatalos francia állami középfokú nyelvvizsgát (Delf B2 ha valakinek ez mond valamit). Ha ez sikerül akkor ez lesz az 5. nyelv amiben már nem tudnak eladni... Az a tervem hogy ezt tovább szeretném gyarapítani. Ja, a hindi is rákerült a talán még tanulandó nyelvek listájára. Az indiai utamnak volt azért valami hatása.

Most hogy Indiárol beszélek, lehet hogy nem is lenne rossz ötlet ott kezdeni a beszámolót. Szombat reggel február 17.-én kedztem az utat Ferihegyen. Mivel nincsen közvetlen járat Budapeströl Indiában, először el kellett mennem Bécsbe és ott átszálni az Új Delhi-i járatra. Elég zökkenésmentes volt az út odáig. Bécsböl a repülő negyed órá késésel indult, de Új Delhiben egy órával gyorsabban érkeztünk mint az tervben volt véve. Amikor leszált a gép, észre lehetett venni, kint, hogy teljesen más világ. Európa, a levegőböl, eléggé szervezet és tiszta, zöld. Új Delhi (az indiaiak inkább dilinek mint delinek ejtik egyébként) a levegőböl nem tűnt annyira szervezetnek. Nem is beszélve a zöld szin hiányárol. Volt itt-ott valami zöld, de ahhoz képest amihez hozzászoktam itt Európában sokkal több volt a vörös és barna szineknek a külömböző árnyalatai. Az Indira Ghandi Terminal 2-hez (a nemzetközi terminál) érkezve a zsilip végén ott állt egy Sikh aki osztogatott egy űrlapot amit ki kelett tölteni. Olyan infót kellett megadni hogy honnan jöttél, hol száltál át, melyik járattal, hol alszol Indiában, mi ott a telefonszám, stb. Gyorsan előbányáztam az infókat és kitöltöttem amit kértek és akkor kezdődött a várakozás. Szerinten abba az időben több nemzetközi járat is érkezett mert a sor nagyon hosszú volt. A táblán láttam később hogy az Amszterdambol jövő járat is akkor érkezett. Ezen nem nagyon csodálkoztam, mivel láttam egy pár embert aki gyanusan holllandusként néztek ki meg úgy is viselkedtek. Szerencsére elég hatékonyan dolgoztak a vámosok. Én egy nőhöz kerültem, csak annyi megjegyzésni valója volt hogy szerinte nagyon magas vagyok... Erre nem tudtam mit mondani és mehettem is a böröndömért.

Na, aztán kezdődött az igazán érdekes része az utazásnak. Amikor kikerültem a terembe ahol vártak az utasokra. Ott volt egy kb 50 méteres folyosó, mind jobb és bal oldal dugik volt emberekkel akik vártak utasokra. Rám nem várt senki, mivel nem voltam elég okos hogy megbeszéljem a szállodával hogy küldjenek értem valakit. Valahogy egy taxis észrevett és rám nyomúlt. El akart vinni a szállóba 30 dollárért. Mondtam hogy azt egy kicsit sokkaltam egy 10, 15 km-es szakaszra. A végén letornáztam a fuvar arát 15 dollárra, amit még mindig sokkaltam, de már nagyon elegem volt. Indiában akkor már este fél 12 volt. (Az időeltolódás egyébként 4 1/2 óra.)

Amikor megegyeztünk, a sofőr előttem ment hogy mutassa az utat a kocsijához. Gondoltam hogy elég közel az épület állt meg, mivel ott elég sok taxit láttam. Amikor a parkoló másik vége felé kezdtünk menni, kezdtem ideges lenni. Amikor meg megláttam az ürge kocsiját még idegesebb lettem, mivel egy rendes kocsi volt. Nem volt sehol sem feltüntettve hogy "Taxi". Már kezdtem visszakodni, de akkor megmutatta az engedélyét. Az nem nyugtatott meg annyira. Honnan tudjam hogy hogy néz ki a hivatalos indiai taxiengedély? A végén mégisbeszáltam a kocsiba, de felhívtam a hugomat hogy megkérdezze hogy tudja-e még az indiai rendsőrség vészszámát. A hugom egy pár évvel ezelőtt már járt Indiában. Még jó hogy közben telefonáltam mert a forgalom Indiában kész káosz. Mondjon még egyszer valaki valamit a Pesti forgalomrol! Meg legvadabb vezető itt Pesten nyugodtan vezet. Jó, lehet hogy itt Pesten aggreszívabbak az emberek. De ott Indiában minden keresztül kasúl megy és főleg a teherautók nincsen jól kivilágítva. Szerencsére a sofőr egyböl oda vitt a szállodába. Kifizettem őt és bementem, beiratkozni. Mindjárt fel is mentem a szobámba, mivel a következő nap 8-kor indult a járatom Pune-be. Amikor az ágyba kerültem kb éjszaka fél egy volt, vagyis este 8 óra Európai idő szerint. Mivel kb 8 éves koromban volt utoljár hogy 8-kor ágyba kelett lennem, nem tudtam nagyon aludni. Egy óráal később is még mindig ébren voltam. Reggel 6-kor keltem és ki is fizettem a szállodát és egy szállodai taxi kivitt a reptérre. Most az Indira Ghandi Terminal 1-be vitt, ahonnan a belföldi járatok indulnak. Onnan az utam szerencsére megint probléma nélkül haladt tovább. Pune-ban ott volt a privát sofőrem értem. Jofej volt, csak kb 3 szót beszélt angolul és én meg egy mukkott se tudtam megszólalni hindiben. elég nyugot utam volt.

Ez volt a kezdete egy három hetes hajtásnak. Nem félek a melótol, de ez érdekes volt. Napi 12 óra biztos megvolt, de rendszeresen több is. Rendesen lefáradtam a három hét alatt. Amit nagyon észre lehetett venni ott Indiában, az az erős hierarchikus rendszer amiben az emberek ott élnek. Ha nem vagy minimálisan csoportvezető, akkor nem vagy fontos. Nem tudták elhinni hogy egy pár hónappal előtte (múlt októberben) ott hagytam a csoportvezetői poziciómat egy másik állásért (cégen belül). Az emberek egyébként nagyon kedvesek. Az ország, természet nagyon érdekes. A természet (amit láttam belőle) rám egy eléggé "fáradt" benyomást hagyott. De ez amiatt is lehet mivel hogy a tél végén jartunk és még van egy pár hónap az esős időszakig. Abban a városkában (kb 4 1/2 milliós városka) hol voltam elég nagy volt a smog meg a légszennyeződés. A folyó ami ott folyt, az se volt a legtisztább.

A három hét alatt voltam egy kiránduláson. Az első szombaton, reggel 6-kor volt az ébresztő és fél 7-kor jöttek értem kocsival. A kirándulás Mumbaiba ment (vagy ahogy régebben hívják: Bombay). Nagon érdekes város. Van ott egy mecset, ami egy kis szigeten áll, az arab tengerben. Van egy gát amin keresztül el lehet oda jutni. Ha dagály van, ezt a gátat a tenger ellepi. Ami szintén nszép épület, az a Mumbai Central Trainstation (régi neve: Bombay Victoria Station). A Gatewa to India-nál (India Kapuja) is voltam. Onnan indultak haza az utolsó Brit katonák amikor önálló lett India.

Miútán hazajöttem itt a munkahelyemen elég sok munka volt, úgyhogy akkor is csak dolgoztam és aludtam. A második hét hogy itthon voltam a hétfőt úgy kezdtem hogy éreztem belázasodtam. Egy, két napra rá kiderült hogy orbáncos volt a jobb lábam. Annyira meg volt dagadva hogy nem birtam rá állni. Amikor dokihoz mentem, addig hűtöttem a lábamat hogy fel tudtam venni az egyik cipőmet és valahogy elmentem a házi orvosomhoz. Ott szerencsére felírtak antibiótikumot. Amikor azt a következő nap bevettem (este voltam a dokinál), már mindjárt éreztem hogy segít, de kelett még egy pár nap mire a duzzadás is lejebb ment. Most megint úgy tudok menni mint a gyalogkakkuk (ha van kedvem). Épp időben jöttem rendbe a havi őrületre a munkahelyemen.

Na, egyenlőre ennyi. Ez egy rövid összefoglalás hogy mi történt a múlt hetekben. Remélem nem untatalak titeket...