2007. április 27., péntek

Üdvözlet Belgiumbol



Itt Mechelenben ma nagyon jó idő van. Kissé olyan vagyok már mint egy vándor. Minden nap egy másik iródban dolgozom. Tegnap relatív időben mentünk el az irodábol. Az ottani kollegánk (egyik kollegám ott van most tréningen) meghívott egy vacsorára. Este 7-re volt megbeszélve az étteremben. Ott is voltunk időben ;-) A holland (éttermi) konyhára (ha létezik egyáltalán ilyen) az jellemző hogy kevés, színes, de kevés. Három fogás volt, mindenegyik nagyon ízletes volt. A végén fél 11-kor mentünk el. A kollegám haza felé ment (még majdnem egy órás út volt előtte), én meg magyar kollegámat vittem a szállodájába. Csak ennek a tervnek volt egy bukkanója: a kollegám bennt a központba lakik egy szállodában - a vöröslámpás negyed közvetlen közelében. Nem tudom hogy kerültűnk oda pontosan, de a végén, negyed 12-re letettem a szállodája előtt. Én meg akkor mehettem vissza a szállóhelyemre. A királyi palota mellett mentem el (az előtte lévő térén a búcsú már nagybol ment (a királynő születésnapja alkalmábol). A palota mögött meg a Westerkerk (Nyugati Templom) felé mentem. Egyébként, annál a templomnál van a műemlkék a nácik által a külömböző koncentrációs táborokban eltoloncolt melegekre. Amsterdam nyugati részében meg hirtelen nagyon eltávedtem, de végre a körútra sikerült felmennem. A történet vége az volt hogy fél egykor voltam az ágyamban. Útközben meg a gondolataim megint Pesten jártak. Valahogyan nagyon könnyen oda repülnek a Schatzihoz. Azon gondolkoztam hogy szívesen megmutattam volna neki ahol járok ezekben a napokban. De hiába, Őneki is dolgoznia kell, és nekem is.

Ma reggel megint 6-kor szólt az óra. Észre veszem hogy kezdek egy kicsit fáradni, mivel csak 5 percel 7 előtt voltam a kocsinál. Az út Rotterdam keleti részéig csak egy 25 perc volt. Onnan tovább mentem Antwerpen felé. Antwerpen előtt, nyolc óra táján, dugóba kerültem és csak 9-re értem be az irodába. Meg voltak a beszélgetések és most itt a 6. emeleten dolgozgatok. Túl sok kedvem nincs, agyam megint Pesten jár és megint kezdem utálni a francia billentyűzetet...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia,

A Dam téren van a királyi palota, mert eléggé csúf úgy, hogy tele van körhintával meg céllövöldével? Vagy ez csak a 30.-i születésnap alkalmából van így?
A villamosról kaptam le (16) egy kép erejéig.
Mikor jössz haza?

k

Independence írta...

Vasárnap, május 6.-án fogok utazni. És igen, a Dam van most tele körhintákkal, dodgemmel és egyéb ilyen dologgal... ;-)

Névtelen írta...

Nem mertem felülni, pedig nagyon csábító volt - vagy 40 méterre vitte fel az egyik az embereket. Hoztam haza még finom csokit is, Te szereted a csokit? (Droste)
Azért vigyázz Magadra, pláne, hogy így mászkálsz jobbra-balra a nagyvilágba. Majdnem tanuja voltam kint egy balesetnek - egy biciklist majdnem elütöttek. :(
Bringázol mikor kint vagy?
k
ps: nem írtál speciális holland ételről! :)